Létrehozva: 2019.05.28.

Szijjártó: Weber nem tiszteli a magyarokat, ezért nem támogatjuk

Manfred Weber, az Európai Néppárt csúcsjelöltje tiszteletlenséggel viseltetett a magyar nép iránt - fogalmazott a magyar külgazdasági és külügyminiszter az Euronewsnak adott interjúban, melyet a 888.hu idéz.

Manfred Webernek tisztelnie kellett volna a magyar népet. De ő ehelyett abszolút tiszteletlenséggel viseltetett irántuk a kampánya során. Szeretnék mindenkit emlékeztetni arra, amiről most már nem akar beszélni, hogy

korábban azt mondta, nem lesz az Európai Bizottság elnöke, ha ehhez a magyarok szavazataira lesz szüksége

– mondta Szijjártó. A csatorna riportere ezt követően megpróbálta mentegetni Weber kijelentéseit, mire a tárcavezető így válaszolt:

A Fidesz szavazatai a magyaroktól jönnek, 52 százalékot értünk el hazánkban az európai parlamenti választáson. Mindez azt mutatja, hogy

Manfred Weber másodlagos állampolgárokként tekint a magyarokra, ami elfogadhatatlan, amit mi visszautasítunk.

A magyar emberek nem kevesebbek, mint bármely más tagország bármely más állampolgára. Ehhez az állásponthoz tartjuk magunkat, és ezért nem tudjuk támogatni őt.

Szijjártó Péter az interjúban elmondta: egyetlen csúcsjelöltet sem talál megfelelőnek a magyar kormány. Mint fogalmazott:

Úgy gondoljuk, hogy valaki másnak kell lennie az új elnöknek, aki nem volt a csúcsjelöltek között eddig. Azt is gondoljuk, hogy van néhány nyugat-európai ország, melynek vezetői szintén ezen a véleményen vannak, de nem mondják ki olyan nyíltan, mint mi. Ahelyett, hogy azt mondanák, ez a jelölt nem alkalmas, inkább azt mondják, hogy a csúcsjelölti rendszer nem igazán megfelelő – de ettől még a végeredmény ugyanaz.

A tárcavezető úgy fogalmazott:

a következő hónapokban „brutális viták” jönnek az Európai Unión belül.

Szijjártó szerint fontos lesz, hogy ebben az időszakban a józan ész talaján maradjanak a felek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Melltartó nélkül vezette a híradót a műsorvezetőnő

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

life.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: ma nehéz lesz visszafogni magad

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Ukrán drónok felgyújtottak egy orosz üzemanyag bázist

POLITIK

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

POLITIK

Karácsonyékhoz kerülhettek a hídpénz-botrány lenyúlt milliói

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra