HARCÉL

Szijjártó Péter: A luxemburgi külügyminiszter súlyosan hungarofóbiás

A magyar külügyminiszter rövid Facebook-bejegyzésben reagált az európai törpeállam külügyminiszterének a Die Presse hasábjain megjelent interjújára.
  • Szerző: Ripost

Az osztrák lapban Jean Asselborn többek között ezt mondta: „Orbán Viktor pontosan azt csinálja, amit korábban a török elnök, úgyhogy Magyarország már nem demokrácia, lásd a legújabb bizonyítékot, mármint hogy olyan törvényt hagy jóvá, amelynek értelmében börtön fenyeget, ha valaki bírálni merészeli a vírus miatt hozott intézkedéseket.

Fotó: MTI/KKM/Borsos Mátyás

Szijjártó Páter nem tartotta érdemesnek, hogy bővebben kifejtse a luxemburgi politikus hamis állításainak cáfolatát, helyette mindössze ezt a rövid bejegyzést tette közzé:

”Lassan hat éve vagyunk kollégák Jean Asselbornnal, és ez az idő több mint elég volt ahhoz, hogy megállapítsam: a luxemburgi külügyminiszter súlyos hungarofóbiától szenved.
Mivel azonban nem ő dönti el sem azt, hogy ki kormányoz Magyarországon, sem pedig azt, hogy kinek lehet szavazati joga az Európai Unióban, megszólalásának tartalmát nyugodtan nevezhetjük érdektelennek.

 

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?