Létrehozva: 2019.05.01.

Szijjártó: Az ENSZ a terroristákat bátorítja

Brüsszel mellett az ENSZ is ösztönzi a migrációt, és az ENSZ most már a terrorizmust is bátorítja, hiszen felcsapott terroristák védõügyvédjének is, amivel nagyon veszélyes politikát folytat - jelentette ki Szijjártó Péter.

A külgazdasági és külügyminiszter Pozsonyban ismertette álláspontját azon a sajtótájékoztatón, amelyet a visegrádi négyek (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) és Törökország külügyminisztereinek találkozója után tartottak.

A magyar diplomácia vezetője azért beszélt az ENSZ terrorizmust bátorító politikájáról, mert az egyik emberi jogokkal foglalkozó biztos eljárás alá akarja vonni Magyarországot. Azért, amiért a bíróságok terrorista tevékenység miatt elítélték azt az Ahmed H.-t, aki 2015-ben támadást vezényelt a magyar határt védő magyar rendőrök ellen.

Szijjártó Péter rámutatott:

a világszervezetnek fel kellene lépnie a terrorizmus és a terroristák ellen, ehelyett az ellenkezőjét teszi, mivel - az ilyen lépésekkel - éppen a terroristákat bátorítja.

"Megdöbbentő, hogy az ENSZ a terroristák oldalára állt és terroristákat menteget, megdöbbentő, hogy az ENSZ-ben van egy olyan hivatal, amelynek az a feladata, hogy a terrorizmus miatt elítélt személyek emberi jogáért aggódjon".

Szerinte az ENSZ a világ két legveszélyesebb folyamatát, a migrációt és a terrorizmust bátorítja, ami azért is rendkívül veszélyes, mert a két jelenség egymást erősíti.

Szijjártó Péter a Srí Lanka-i merényletekre és az Iszlám Állam halottnak vélt vezetőjének videoüzenetére utalva rámutatott: a terror ismét nagyobb veszélyt jelent, ezért minden eddiginél fontosabb a terrorizmus és a migráció elleni harc, amelyben nem lehet számítani az ENSZ-re, hiszen az ENSZ terroristák emberi jogaiért aggódik. Ezért is

kulcsfontosságú ebben a harcban Törökország, amellyel eddig sikerült együttműködni a migrációs nyomás megfékezésében.

A migrációs nyomás várhatóan tovább erősödik majd, hiszen Európa szomszédságában legalább 35 millió migráns áll útra készen - tette hozzá a tárcavezető.
    
Szijjártó Péter Törökország európai uniós csatlakozásával kapcsolatban feltett újságírói kérdésre elmondta: nem szabadna álszentnek lenni, helytelen, hogy egyes nagy országok az EU-ban erről a kérdésről mást mondanak egymás közt, és mást a nyilvánosság előtt. Kijelentette: stratégiai partnerséget kell kiépíteni Törökországgal, és nem szabad ilyen tisztességtelen játékot folytatni vele.
    
 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

life.hu

75 éves lett a hollywoodi díva: övé a filmtörténet legforróbb erotikus jelenete

mandiner.hu

Kekeckedett Szijjártóval a külföldi műsorvezető, a miniszter frappáns mondattal tette helyre (Videó)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Másfélszeres emberelőnye lehet Oroszországnak

POLITIK

Szentkirályi Alexandra: Takarítsuk ki Gyurcsány embereit!

POLITIK

Menczer Tamás: A valaha volt legerőteljesebb EP-kampányt kezdtük el

POLITIK

Újabb fegyvergyárakat építenek az oroszok

POLITIK

Ukrán drónok felgyújtottak egy orosz üzemanyag bázist

POLITIK

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

POLITIK

Karácsonyékhoz kerülhettek a hídpénz-botrány lenyúlt milliói