Létrehozva: 2016.07.16.

Róma a terror következő célpontja? Ezért lehetséges

Mohamed Lahouaiej Bouhlel, a nizzai terrortámadás elkövetõje tavaly nyáron Olaszországban is tartózkodott - értesült a Corriere della Sera címû olasz napilap.

Szerző A.Z.

Az újság úgy tudja, a merénylő életét átfésülő francia hatóságok jelezték olasz kollégáiknak, hogy a férfi tavaly nyáron a két ország közötti Ventimiglia határátkelőn gépkocsival lépett be Olaszországba.

Az olasz hatóságok feladata kideríteni, hogy a tunéziai származású férfi  miért érkezett Olaszországba, hova ment, kivel találkozott, és kivel tartotta azóta is a kapcsolatot. Salah Abdeslam, a tavaly novemberi párizsi terrortámadás egyik merénylője is tavaly augusztus elején utazott keresztül Olaszországon, amikor Belgiumból gépkocsival Bari kikötőjéig haladt, majd onnan komphajóval Görögországba utazott tovább, onnan pedig Szíria irányába, ahonnan egy héttel később szintén Olaszországon keresztül jutott vissza Belgiumba.    

A nizzai terrortámadás következtében megerősítették a Vatikán körüli biztonsági készültséget

- írta a La Repubblica című lap szombati római kiadásában. Kiemelt a biztonság az olaszországi kikötőkbe érkező és olasz és külföldi turistákkal teli tengerjáró hajóknál is.

Rendkívüli készültség kíséri Bruce Springsteen amerikai rockénekes szombat esti római koncertjét, ahová - a Circus Maximus mezejére - mintegy százezer embert várnak. A közönséget egyenként engedik be fémdetektoros ellenőrzéssel: a helyszínt az olasz terrorizmusellenes nyomozó igazgatóság és az Egyesült Államok római nagykövetségének biztonsági szolgálata is átvizsgálta. A nézőket nyolcszáz rendőr és csendőr felügyeli, valamint majdnem ugyanennyi biztonsági ember, akiknek a többsége a La Repubblica értesülései szerint kelet-közép-európai biztonsági cégektől érkezett. A közönséget felülről hatósági drónok is ellenőrzik.

Szerző A.Z.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Megdöbbentő hír érkezett a magyar válogatottról: súlyos sérülést szenvedett az egyik kulcsjátékos - fotó!

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

mandiner.hu

Izrael megtámadta Iránt: robbanások az iráni katonai légibázis közelében (VIDEÓ)

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt

POLITIK

Újabb orosz támadások Ukrajnában