Létrehozva: 2021.10.16.

Brutális rezsiáremelésre készül Brüsszel

Brüsszel árat emelne az áram és az üzemanyag esetében is azzal az indoklással, hogy klímavédelmet kell folytatni, miközben brutális mértékben nő a gáz és a villany ára Európában. A V4-ek és köztük a magyar kormány azonban ismét felveszi a harcot Brüsszellel.

Rekord-áremelkedés Spanyolországban, két számjegyű díjnövelés Olaszországban, száguldó rezsi Svédországban: ehhez képest Magyarország egyike azon két európai uniós tagállamnak – Portugália a másik -, ahol az elmúlt két évben is csökkent a lakossági gáz és áram ára. Összehasonlításban is jó helyen áll Magyarország, hiszen egyike azon hat tagállamnak, akik 2010 és 2020 között minimum 40 százalékkal tudták csökkenteni a lakossági energiaszegénységet. Ami annak köszönhető, hogy Magyarországon megvalósult a rezsicsökkentés, és időben rögzítették a lakossági energiaárakat.

Ez óriási küzdelembe került, hiszen Brüsszel akkor is támadta az országot és a magyar kormány intézkedéseit.

Az európai rezsiválságban Brüsszel felelőssége egyértelmű

Brüsszel számos alkalommal állt ki a klímavédelem mellett, és az utóbbi időben egyre erőszakosabban akarja ráerőltetni ezzel kapcsolatos elvárásait az európai tagállamokra – írja az Origo.

A gáz- és árampiacot minden átmenet nélkül liberalizálták, ezzel teljes mértékben kiszolgáltatták az embereket és a vállalkozásokat az energiaszolgáltatóknak, amelynek hatásai érezhetőek voltak Magyarországon is.

Brüsszel brutális rezsiáremelésre készül. A magyar kormány ismét kénytelen felvenni a harcot.
Fotó: Fotó: MTVA

Most egy újabb energiaválság van kibontakozóban: ennek előjelei már tavasszal észlelhetők voltak (rekordalacsony tározói szint, erősödő kereslet), de Brüsszel hat hónapon keresztül mégsem tett semmit. Az Európát nyersanyaggal ellátó partnerekkel érdemi egyeztetés nem történt.

Folyamatosan emelkednek az árak, a magyar kormány védeni akarja a rezsicsökkentést

Az olaj-, gáz- és szénkínálat nem tud elég gyorsan alkalmazkodni a hirtelen megugró kereslethez, az energiaárak világszerte emelkedésnek indultak. A gáz ára most a világpiacon óriásit emelkedett, és bekövetkezett egy áremelés ennek következtében. Brüsszel szándékosan emeli az árakat, és pont az ellenkezőjét vallják, mint a magyar kormány.

A rezsi az rendkívül érzékeny dolog az olyan országok számára, mint Magyarország

– fogalmazott korábban Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban. A rezsi egy közvetlen politikai kérdés is Magyarországon az elmúlt húsz évben, aminek az az oka, hogy amikor 2002-ben a szocialisták megnyerték a választást, megadták az engedélyt a nagy nemzetközi szolgáltatóknak, hogy árakat emeljenek. Orbán Viktor szerint akkor is figyelmeztették arra a magyar embereket, hogy a baloldal általában a nemzetközi cégek oldalán áll és piaci árat követel.

Akkor ők tagadták, hogy lenne ilyen szándék, aztán később emelték a gáz és áram árát. A gáz ára két-háromszorosára, az áram pedig kétszeresére ment fel.

Havi 32 ezer forinttal többet fizetnének a családok rezsire, ha visszatérnénk a piaci árakhoz. Brüsszelben a klímavédelmet az energiaárak emelésével szeretnék elérni, de ezt nem hagyjuk.

- véli a miniszterelnök. Orbán Viktor kifejtette, hogy néhány hete is vita volt arról a parlamentben, mi legyen a rezsiárakkal, és a baloldal a piaci energiaárakat támogatta volna, ahogyan azt korábban a Gyurcsány-Bajnai kormány is tette.

a baloldal a nemzetközi cégek oldalán áll és piaci árat követel.
Fotó: Fotó: MTI

Ezt én nem fogadtam el, a kormány elutasította, megvédtük az alacsony rezsiszintet a parlamentben is

- közölte a kormányfő.

Az áremelési terveket Brüsszelben klímavédelemnek próbálják álcázni, de az áremelés az áremelés. Az úgynevezett, Európai Uniós Kibocsátás – Kereskedelmi Rendszert (ETS) ki akarják terjeszteni a közúti közlekedésre, azaz az autókra és az épületekre, azaz a családi házakra és lakásokra is.

Ez azt jelenti, hogy meg akarják adóztatni az európai emberek lakásait és autóit.

Brüsszel még az európai emberek autóját is megadóztatná.
Fotó: Fotó: MTI

Klímavédelemről beszélnek, és közben adót emelnek. Nem a szennyező multinacionális vállalatokkal, hanem a családokkal akarják megfizettetni a klímavédelem árát. A magyar kormány világossá tette, hogy ez elfogadhatatlan, és meg fogják védeni a rezsicsökkentést.

Timmermans és a többiek

A miniszterelnök elmondta korábban azt is, hogy számos nyugat-európai országban kitört a pánik az áremelkedések miatt. Ez Magyarországot sem hagyja érintetlenül, mert azért az üzemanyagárak, amelyek nem szabályozott árak, hanem piaci alapon változnak, ott pontosan lehet érezni, hogy mekkorát nőttek a világban az energiaárak.

Frans Timmermans
Fotó: MTI/EPA

Nem lenne helyes, ha a háztartások energiaellátását világpiaci áron oldanánk meg, mert az sok családot sodorna reménytelen helyzetbe, ezért nem engedünk ebből.

A brüsszeli bürokraták azt találták ki, hogy a klímavédelem miatt folyamatosan emelni kell az energia árát, amely szénből vagy gázból keletkezik. A gáz ára mivel felment a világpiacon, bekövetkezett egy magas áremelkedés. Ők szándékosan emelik az energiaárakat. Amíg mi azt mondjuk, hogy a rezsit csökkenteni kell, meg kell védeni a családok szociálishelyzetét, ők úgy gondolják, hogy akkor lehet rákényszeríteni a gazdaságokat, hogy más energiaforrást válasszanak, ha jól felemelik az árakat. Mert ha magas lesz a gázból származó energia ára, akkor majd másfajtát fognak venni az emberek, „ha van„. De ha nincs, akkor nem tudnak mást venni, így felmegy a gáz ára és ki kell fizetni a magasabb árakat. Ezért mondom én azt, hogy a brüsszeli döntés döntő szerepet játszott abban, hogy a világban rezsiválság alakult ki

– mondta Orbán Viktor, aki kijelentette, hogy vissza kell vonni ezeket a döntéseket:

Frans Timmermans uniós biztos fenyegeti az európai embereket a magas energiaárakkal. Ők csináltak egy kalkulációt arra, hogy hogyan alakul majd az ár a következő időszakban egészen 2050-ig, és ahol most vannak a gázárak, meg az energiaárak, ott valahol 2035-ben kellene lennünk. Komoly szakmai hibát vétettek. Brüsszel ma a probléma, nem a megoldás

Timmermans biztos és Brüsszel logikája sokak szerint botrányos. Azt mondják, az embereknek kevesebbet kellene autóba ülni és kevesebbet kellene fűteni. Ezért a lakossági árakat, a benzin, a villamos energia és a gáz árát meg kell emelni. A szennyező multinacionális vállalatokról már nem esik szó, az ő adóterheiket nem akarják növelni.

Fizessenek a károsanyag-kibocsátók

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújában elmondta, hogy a klímavédelem jó dolog, és hangsúlyozta, hogy annak költségeit nem a lakossággal, hanem a károsanyag-kibocsátó nagy cégekkel kell megfizettetni.

Ehhez – jegyezte meg – az árszabályozási rendszer átalakítása, a spekulációs elemek kiküszöbölése szükséges, megemlítve, nem szabad a pénztőkét beengedni erre a területre, mert abból baj származik. Kiemelte:

Bécsben vagy Berlinben kétszer, háromszor annyit fizetnek az emberek a villanyét, a gázért, mint Budapesten.

Emlékeztetett arra, a 2010-ben felállt kormány egyik első küzdelme a Brüsszellel éveken át vívott rezsiharc volt, megemlítette: piaci árak esetén évente 380-400 ezer forinttal fizetne többet a mostaninál egy átlagos magyar család. A magyar kormány világossá tette, hogy továbbra is megvédi a rezsicsökkentést.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tízezrek tartják őrült nyomás alatt Marco Rossit

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-