Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.09.08.

Rettegnek Strasbourgban a Lomnici névtől

Tiltólistán szerepel a Lomnici és a bíróság szó az Emberi Jogok Európai Bírósága elnökénél.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága elnöke egyetlen olyan e-mail-címről sem fogad levelet, amelyekben a „Lomnici” és a „bíróság” szavak szerepelnek – értesült id. Lomnici Zoltán. A volt főbíró így csak kerülőúton, sokadik próbálkozásra tudta elküldeni Robert Spanónak a bíróságon született botrányos ítéletekkel kapcsolatos levelét. Erről az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke beszélt a Magyar Nemzetnek. A volt főbíró még augusztus végén számolt be arról, hogy levélben kéri az Európa Tanács (ET) főtitkárától a gyanús körülmények között megszületett korábbi ítéletek kivizsgálását. Id. Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke azért fordult Marija Pejčinović Burićhoz, hogy az Európa Tanács tisztázza azokat a döntéseket, amelyeknél felmerült az összeférhetetlenség gyanúja.

Fotó: Cservenka Judit/Felvidék.ma

Id. Lomnici Zoltán kifejtette: a Marija Pejčinović Burićnak írt levelet próbálta meg eljuttatni az EJEB elnökéhez is, de négy ízben is azt kapta válaszként, hogy az üzenetét blokkolták. A volt főbíró úgy értesült belső körökből, hogy a rendszer minden olyan levelet visszadob, amiben a Lomnici és a bíróság szó szerepel. Id. Lomnici Zoltán ezért postai úton, tértivevényes levélben is megkeresi Robert Spanót.

Mint azt a Magyar Nemzet megírta, a közelmúltban egy megdöbbentő kutatási eredményt tett közzé a Strasbourgban működő Európai Jogi és Igazságügyi Központ. Ez arra világított rá, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága 2009 óta hivatalt betöltött száz bírája közül huszonketten bizonyíthatóan közvetlen kapcsolatban álltak a Soros György amerikai milliárdos alapítványa által támogatott szervezetekkel. A „huszonkettek” között ott van a magyar Sajó András, a Közép-európai Egyetem (CEU) alapító dékánja is. Sajó, aki 2008 és 2017 között volt az EJEB bírája, számos, a magyar államot sújtó strasbourgi ítéletben volt részes.

A kutatás rávilágított arra is: 2009 óta összesen száznyolcvanöt olyan ügy került a bíróság elé, amelyekben valamely Soros-féle NGO képviseltje szerepelt felperesként, és 88 esetben olyan bírák is ítélkeztek, akik valamikor közvetlen kapcsolatban álltak az érintett NGO-val. Kiderült az is, hogy a szlovák állampolgársági törvénnyel kapcsolatos beadványt egy olyan tanács vizsgálta és utasította el 2013-ban, amelynek szlovák tagja később legfőbb bíró lett északi szomszédunknál.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti