Létrehozva: 2018.12.27.

Ostobaságok a New York Times-ban

Az elmúlt nyolc évben már megszokott módon újra szánalmas ostobaságokat harsog a New York Times Magyarországgal és a miniszterelnökkel kapcsolatban - mondta a Magyar Idõknek Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért felelõs államtitkára, az amerikai napilapban megjelentekrõl.

Szerző Magyar idõk

A New York Times (NYT) karácsonyi cikke szélsőjobboldali ikonnak nevezte Orbán Viktor miniszterelnököt, aki a demokratikus intézmények lebontásához adott útmutatást más országoknak, például Lengyelországnak.

Az írásban egy amerikai egyetemi oktató azt hangoztatta: az „Orbán-rezsim” abban különbözik a fasizmustól, hogy itt nincs Gestapo, és az állam feletti ellenőrzés kevésbé az erőszakról szól. A kontroll azonban így is teljes. Szerinte nincs demokrácia Magyarországon, mert nem tartják tiszteletben az igazságot.

A cikk szerint a kormány csendben megváltoztatta a külföldi egyetemek – köztük a CEU – magyarországi működését szabályozó törvényt. Úgy vélik, valójában a tudományos szabadság elleni támadást állította be technikai döntésnek a kabinet.

 

Szerző Magyar idõk

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Franciaország lebukott: sohasem látott üzletet kötött Vlagyimir Putyinnal

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja