Létrehozva: 2019.04.23.

Orbán Viktor programját már több mint 1 millióan támogatják

A legfrissebb adatok szerint már 1 millió 150 ezren támogatják aláírásukkal Orbán Viktor hétpontos programját a bevándorlás megállítására - mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Hidvéghi Balázs köszönetet mondott a támogató aláírásokért, és jelezte,

az aláírásgyűjtés nem áll meg, folytatják az emberekkel való közvetlen párbeszédet az előttük álló időszakban is.

Aktivistáik az ország összes választókerületében a Fidesz standjainál várják mindazokat, akik szeretnék kifejezni a támogatásukat Orbán Viktor programja mellett.

Az emberekkel beszélve azt tapasztalják, hogy nagyon sokan egyetértenek a miniszterelnökkel és a Fidesszel abban, hogy Európát meg kell védeni, a bevándorlást pedig meg kell állítani. Az eddigi visszajelzések alapján különösen fontosnak tartják az emberek, hogy

a migráció kezelését el kell venni a brüsszeli bürokratáktól, és vissza kell adni a nemzeti kormányoknak.

Szintén teljes egyetértés mutatkozik abban, hogy egyetlen ország se legyen kötelezhető migránsok befogadására, ha nem akarja ezt, valamint, hogy az uniós intézmények élére bevándorlást ellenző vezetők kerüljenek. Ez a május 26-ai európai parlamenti választás tétje. A Fidesz arra kér mindenkit, akinek fontos Magyarország biztonságos jövője, hogy támogassa a miniszterelnök programját a bevándorlás megállítására.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

magyarnemzet.hu

Moszkvai terror: csattanós üzenetet küldött az orosz külügyi szóvivő

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-