Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.07.30.

Nem sikerült kimenteni Gyurcsányéknak Czeglédyt

Czeglédy Csaba a DK európai parlamenti képviselõjelöltje volt, ezért - a választási eredmény jogerõssé válásáig - mentelmi jog illette meg. Most a Csongrád Megyei Fõügyészség indítványának helyt adva a Czeglédy Csaba elleni büntetõeljárás folytatásáról döntött a Szegedi Ítélõtábla.

A Czeglédy Csaba vezette Human Operator Zrt.-hez kapcsolódó bűnszervezet ügyében februárban emeltek vádat különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt 21 emberrel szemben.

Czeglédy Csaba a DK európai parlamenti képviselőjelöltje volt, ezért – a választási eredmény jogerőssé válásáig – mentelmi jog illette meg. A politikus mentelmi jogát a Nemzeti Választási Bizottság fenntartotta, ezért a bíróság május 9-én megszüntette az ellene indult büntetőeljárást.

A döntés ellen a főügyészség fellebbezést jelentett be, és a Szegedi Ítélőtáblától az eljárás folytatását kérte – közölte Serfőző Katalin az ügyészség helyettes szóvivője.  

A Human Operator Zrt. ügyében készült vádirat szerint a 2011-től működő bűnszervezet célja a döntően diákmunkaerő-közvetítéssel foglalkozó cég áfafizetési kötelezettségének csökkentése, valamint a diákmunkához kapcsolódó más közterhek, így a személyi jövedelemadó megfizetése alóli mentesülés volt. A vád szerint a bűnszervezet 6,215 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

A Szegedi Törvényszék május 16-án már jogerős ítéletet hozott egy közvetve a Human Operator Zrt. alvállalkozójaként működő makói iskolaszövetkezet vezetője ellen. A férfit két év két hónap börtönbüntetéssel sújtotta a bíróság.

A törvényszéken az ügy előkészítő ülése június 20-án kezdődött el. A bíróság négy vádlottról hozott – hármuk esetében jogerős – ítéletet.

A Human Operator Zrt. egy munkatársát bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettében és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétségében mondta ki bűnösnek a bíróság. A nőt a bíróság három év három hónap börtönbüntetéssel sújtotta, kimondva, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra.

Három egykori iskolaszövetkezeti vezető esetében is ítélet született, őket másfél és három év közötti börtönbüntetéssel sújtotta a bíróság, egyiküket kizárva a feltételes szabadság lehetőségéből.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Szoboszlaiék utolsó esélye jön: így búcsúzhat szépen Klopptól a Liverpool

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti