Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.03.06.

Mikropártok akarják kizáratni a Fideszt

Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint "liberális kispártok koalíciója" próbálja meg kizáratni a Fideszt az Európai Néppártból.

Szánthó Miklós az M1 aktuális csatornán azt mondta, a Fidesz kizárását szorgalmazó skandináv pártok hiába viselik nevükben a konzervatív vagy a kereszténydemokrata jelzőt, magyar szemszögből liberális és bevándorláspárti álláspontot képviselnek.

Közölte:

az Európai Néppárt már sokkal inkább egy hatalomtechnikai szövetség, egy erőközpont, mintsem ideológiai vagy elvi közösség, és ez igaz a szociáldemokratákra és a liberálisokra is.

Ráadásul a Fidesz kizárását követelő pártocskák alig néhány képviselővel vannak jelen a Néppártban, mégis úgy tesznek, mintha komoly támogatottságot élveznének. 

A néppártot a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió alkotta pártszövetség uralja, így a kezdeményezésről is a nagy német pártok döntenek majd.

Az üggyel valószínűleg március 20-ai ülésén foglalkozik az Európai Néppárt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

mandiner.hu

„Magyarország az utolsó hely Európában, ahol a konzervatívok összegyűlhetnek” – nyílt levél a NatCon-botrány után

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti