Létrehozva: 2015.12.24.

Meglepő részletek derültek ki a vegasi gyilkos gázoló életéről

A 24 éves Lakeisha Holloway volt az a tébolyodott anya, aki december 21-én hajnalban autójával háromszor is szándékosan belehajtott a tömegbe Las Vegasban. Ámokfutása végül egy háromgyerekes anyuka életébe került.

Lakeisha Holloway - ő az a mindössze 24 éves gyilkos gázoló, aki december 21-én hajnalban háromszor is szándékosan belehajtott a tömegbe autójával Las Vegasban, a Miss Universe botrányos fináléjának otthont adó hotelnél. Tette mindezt úgy, hogy hároméves gyereke is vele volt, amikor rálépett a gázra...

A tragikus balesetben egy háromgyermekes anyuka vesztette életét, aki épp 10. házassági évfordulóját ünnepelte férjével, amikor az ámokfutó halálra gázolta őt. A fejvesztve menekülő tömegből 37-en megsérültek, köztük egy 11 éves kisfiú. Az pedig csak a szerencsének köszönhető, hogy Vajna Tímeáék elkerülték a borzalmas tragédiát.

Holloway életéről kihallgatása során számos meglepő részlet látott napvilágot, annak ellenére, hogy mindössze 2 percig jelent meg a bíróságon, védője pedig a tárgyalás 30 napos elhalasztását kérte - írja a Mirror.

A gyilkos anya vallomásában elismerte, hogy fogalma sincs, miért hajtott bele a tömegbe, ám arra tisztán emlékszik, amint egy emberi test egyszer csak felrepült előtte a levegőben, és betörte a szélvédőt.

Holloway ezen kívül azt is elárulta, hogy épp aludni próbált gyerekével az autóban - ahol élni is kényszerült -, azonban továbbra is érthetetlen, miért lépett hirtelen a gázra és miért ismételte meg borzalmas manőverét, háromszor egymás után.

Lashay Hardaway, a gázoló unokatestvére szerint rokona soha nem követne el ilyen szörnyűséget.

"Ez egyszerűen nem fér össze a személyiségével! Lakeisha imádta a családját, a kislányát, szerette Istent, ez az egész pedig mindenki számára feldolgozhatatlan!"

- fakadt ki rokona a gyilkossággal és gyermek veszélyeztetésével vádolt Hollowayről, akit egyébként 2012-ben nehéz körülmények között élő fiatalok megsegítése miatt kitüntetésben részesítettek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt

POLITIK

Újabb orosz támadások Ukrajnában

POLITIK

Be akarják tiltani a dohányzást a britek

POLITIK

Meloni Tunéziában küzd az illegális migráció ellen