Létrehozva: 2019.03.14.

Megint lelepleződött egy brüsszeli hazugság

Az Európai Parlament (EP) szerdai plenáris ülésén elfogadta a következõ uniós ciklusra vonatkozó menekültügyi és migrációs alapra vonatkozó álláspontját. Ennek keretében Brüsszel további pénzügyi támogatást nyújtana a migránsok integrálásához.

Miközben az Unió balliberálisai - beleértve jó néhány néppárti politikust is - habzó szájjal tiltakoznak a magyar kormány felvilágosító plakátkampánya ellen, a gyakorlatban azt teszik, amit szavakban tagadnak.

"Ez a Soros-terv újabb pontja, hiszen megháromszorozzák a migránsok betelepítését szolgáló pénzügyi alapot" - reagált az EP döntésére a Fidesz közleményében. Gál Kinga, fideszes EP-képviselő pedig úgy kommentálta a strasbourgi történéseket, hogy

Brüsszel migránsokat hozna be a kontinensre a megemelt pénzből, és továbbra is zsarol.

A tervek szerint az alapon keresztül a tagállamoknak eleget kell tenniük a közös európai menekültügyi rendszer valamennyi aspektusának megerősítésére és kialakítására, az unión kívüli országok állampolgárai integrációjának előmozdítására, a hatékony és fenntartható visszatérések biztosítására, valamint a szolidaritás és méltányos felelősségmegosztás elveinek gyakorlatba ültetésére irányuló kötelezettségeiknek.

Az elfogadott szöveg szerint

"az áttelepítési és áthelyezési mechanizmus két olyan rendszer, amely valós szolidaritást vállal mind a leginkább érintett tagállamokkal, mind pedig a védelemre szorulókkal".

Gál Kinga fideszes EP-képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményében kifejtette, hogy a jelenlegi javaslat szerint

az a tagállam, amelyik nem kíván migránsokat betelepíteni saját területére, elesik a neki járó EU-s források jelentős részétől.

"Annak ellenére, hogy az Európai Bizottság azt állítja, hogy nem lesznek betelepítési kvóták, a javaslat jelentős összeget különít el erre a célra".

A Fidesz frakciója is reagált a strasbourgi történésekre, és arra hívták fel a figyelmet, hogy

az MSZP megszavazta a bevándorláspárti javaslatot.

"Elhisszük, hogy a szocialistáknak nagyon kényelmetlen, ha Brüsszel és Soros bevándorláspárti terveiről van szó. A szocialista Szanyi Tibor Gyurcsányékkal és a többi bevándorláspártival együtt ugyanis pár órája szavazta meg az Európai Parlamentben a Soros-terv újabb pontját, hogy megháromszorozzák a migránsok betelepítését szolgáló pénzügyi alapot".

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Erre várt és ettől félt a világ: Oroszország megszólalt Irán Izrael elleni támadásáról

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

metropol.hu

Elhagyta Cooky-t és gyerekeiket a felesége

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

vg.hu

Mobilfox: kiderült, kinek köszönhető a Deák téri pénzhullás

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

mindmegette.hu

Ez a világ legegészségesebb, filléres zöldsége! Akár otthon is termesztheted

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Magyar Péter tüntetését a gurulódollár-botrány egyik cége szervezte

POLITIK

A Fidesz a valaha volt legerősebb EU-kampányra készül

POLITIK

A britek szerint az oroszok külföldi zsoldosokat toboroznak

POLITIK

A Lánchíd-botrány az elmúlt évek legnagyobb korrupciós ügye

POLITIK

Inog a szék Ursula von der Leyen alatt

POLITIK

Francia zsoldosokat támadtak az oroszok?

POLITIK

A külföldi finanszírozók érdekeit képviseli Magyar Péter