Létrehozva: 2020.06.26.

Meggyalázná a költő emlékét a pécsi ballib városvezetés

Weöres Sándor Király utcában található szobrát akarja eltüntetni Pécs balliberális vezetése.

Néhány héttel ezelőtt levelet kapott Bognár Szilviától, Pécs alpolgármesterétől Kligl Sándor szobrászművész, amelyben az áthelyezés szándékáról értesítették.

Nagyon megdöbbentem – nyilatkozta a lapnak a szobrászművész, aki szerint a baloldal komolyan veszi a „múltat végképp eltörölni” eszmét.

A szobor eltávolításával is szeretnének bosszút állni, belerúgni a korábbi pécsi vezetésbe. Maga az indok is elképesztő. Azt írták ugyanis, hogy a Szent Flórián tér azért jobb helyszín a jelenleginél, mert az ottani vendéglátó egységbe gyakrabban járt a költő, mint abba a kávézóba, amely előtt jelenleg áll a szobra. Azt gondolom, Weöres Sándor ennél többet érdemel, szobra áthelyezése egy kevésbé frekventált helyre a költővel szemben tiszteletlenség.

Forrás: kozterkep.hu

A szobrászművész hozzátette, Bognár Szilvia levelére válaszolt, közölte, hogy nem járul hozzá alkotása áthelyezéséhez. Persze ettől még, ha nagyon akarják, megtehetik – mondta a művész, akinek egyébként nemcsak idehaza, hanem a világ számos pontján, Tokiótól Tiranáig megtalálhatók a szobrai.

„Csak remélni tudom, hogy a pécsi balliberálisok nem állnak be abba sorba, amit az internacionalisták művelnek ezekben a hetekben, napokban az Egyesült Államokban és Európában, amely odáig vezetett, hogy emlékműveket, szobrokat döntöttek le” – mondta a lapnak Őri László, a megyei közgyűlés elnöke, aki 2014-ben, a szobor felállításakor Pécs kultúráért is felelős alpolgármestere volt.

2013-ban határozta el az önkormányzat a mű megrendelését, hogy így tisztelegjen a baranyai megyeszékhelyen is alkotó, akkor száz esztendeje született költő emléke előtt.

Weöres Sándor soha nem volt a kommunista rezsim kedvence. 1956 után az állambiztonság megfigyelte, mert piszkos hazaárulóknak nevezte azokat az írókat, akik együttműködnek a forradalom eltipróival. Véleményét, amennyire lehetett, nyíltan is vállalta, A kétfejű fenevad című drámáját több mint egy évtizeden keresztül nem engedték bemutatni, mert egyértelmű volt, hogy a XVII. századi török megszálláson keresztül a szovjet megszállásról beszélt.

Több lap kereste az ügyben a pécsi önkormányzatot is, egyelőre nem kaptak választ.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-