Létrehozva: 2015.12.16.

Ketrecben tartja feleségét egy kínai férfi

Saját kezûleg készített ketrecbe zárta mentálisan sérült feleségét egy kínai férfi, aki azt állítja, nem volt más választása. Attól félt, hogy az asszony kárt tesz a falubeli emberekben.

Szerző F. G.

A Lin Jinci nevű Dél-Kínában élő férfi ketrecbe zárt asszonyát 2008-ban vette feleségül, miután a házasságközvetítő nagy nehezen talált számára egy nőt, igaz, az illető már akkor sem volt szellemileg egészséges.

Nőhiány van Kínában

A zöldségtermeléssel foglalkozó Lin ugyan tisztában volt az akkor 26 éves lány állapotával, ennek ellenére úgy döntött, jöjjön a menyegző, mert mindenáron családot akart alapítani, és Kínában köztudottan nőhiány van, mert a kötelező egykézés során valahogy elérik, hogy a lányok helyett inkább fiúk szülessenek.

2009-ben megszületett a várva várt utód, egy kisfiú, de az asszony, Chen Xuemei állapota tovább romlott. Zavartan viselkedett, dührohamai voltak, tönkretett egy autót, amiért most kártérítést kell fizetni, ráadásul a férj elbeszélése szerint az asszony vízbe akarta fojtani a gyereküket, ezért a kisfiút ma már a férfi másik faluban élő szülei nevelik.

A férj azt mondja, bűntudata van, amiért így bánik a feleségével, de nem volt más választása. A nem mindennapi történetről a Daily Mail tudósított, a riport további képeit ide kattintva nézheted meg.

Szerző F. G.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szakíthatott az ismert magyar sztárpár

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Csoda szép virágok nyílnak a Bükkben

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-