Létrehozva: 2015.12.07.

Kéjenc megjegyzése miatt kirúgták a szerb védelmi minisztert

Szeretem azokat az újságírónõket, akik ilyen könnyen letérdelnek - mondta a miniszter. Ez a viccnek szánt mondat az állásába került.

Szexista megjegyzése miatt nem maradhat pozíciójában Bratislav Gasic védelmi miniszter - jelentette ki Aleksandar Vucic szerb kormányfő hétfőn a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) beszámolója szerint.

A miniszter vasárnapi sajtótájékoztatóján a B92 televízió újságírónője leguggolt, hogy a mögötte lévő kamerák elől ne takarja el a minisztert, aki ennek láttán azt mondta: "Szeretem azokat az újságírónőket, akik ilyen könnyen letérdelnek".

A miniszterelnök az egész kormány nevében bocsánatot kért az újságírónőtől és minden Szerbiában élő nőtől

a védelmi miniszter kijelentése miatt, és hozzátette, hogy ilyen senkivel sem lenne szabad hogy megtörténjen.
Mint mondta: nincs mentség Bratislav Gasic kijelentésére.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Csillagjegyek, akik nem tudnak leállni: állandóan rágódnak

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Rejtett üzenetek a Katalin hercegné betegségét bejelentő videóban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-