Létrehozva: 2019.06.26.

Karácsonynak gőze sincs arról, mit csinál a saját stábja

Karácsony Gergely meglepõ magyarázkodásba kezdett, miután kiderült, hogy a kampánycsapata hamis telefonokkal kampányolt mellette az ellenzéki roncsderbin.

A hívások azt sugallták, hogy Gyurcsány Ferenc mégis őt támogatja az előválasztáson. Karácsony azt állítja, hogy nem tudott arról, hogy mit csinálnak a saját aktivistái. Ez persze megint a teljes alkalmatlanságát bizonyítja. Hogyan fordulhat elő, hogy Karácsony azt sem tudja, mit csinálnak az emberei?

„Újságcikkekből, telefonhívásokból értesültem a hírről, az elmúlt napom a kampány miatt nem volt alkalmas arra, hogy részletesebben tájékozódni tudjak az ügyben” – így reagált Karácsony Gergely a hírre, miszerint a DK bejelentést tesz az előválasztáson történt csalás miatt. Karácsony kampánystábja ugyanis automata hívásokban azzal kampányolt, hogy Gyurcsány valójában őt támogatja.

„Én erről nem tudtam, egyelőre nem tudom kinyomozni, hogy ez az én kampányom vadhajtása volt, vagy tőlünk teljesen függetlenül történt” – folytatta a hárítást a politikus, hozzátéve, hogy senkit nem kért erre a feladatra és ilyen utasítást senkinek nem adott. Végül a politikus elnézést kért azoktól, akikben „ez adott esetben félreértést szült.”

Az Origó kérdésekkel fordult Karácsonyhoz, és pártjához, a Párbeszédhez. De egyelőre nem kaptak választ arra: hogyan fordulhatott elő, hogy főpolgármester-jelöltként nem tudott az automata telefonhívásokról. Megkérdezték azt is, hogy utánajárt-e a történteknek, és lett-e valamiféle következménye a dolognak, és, ha igen, mi. Válasz erre sem érkezett. 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-