HARCÉL

Így farag a nácikból demokratákat az ellenzék

A Jobbik jelenlegi frakcióvezetője, a zsidó képviselők listázását szorgalmazó Gyöngyösi Márton 2012-ben még a nácizmus megtestesítője volt a balliberálisok szemében, ma viszont szövetséges, akit valamennyi ellenzéki párt menteget.

Ezt tette a napokban Karácsony Gergely is, aki - mint arról beszámoltunk - a Hír tv műsorában jelentette ki, hogy a listázás még nem feltétlenül nácizmus.

Egészen más volt Karácsony véleménye a zsidólistázásról a 2012-es botrány idején, akkor beszélt a parlamentben Gyöngyösi az izraeli-magyar kettős állampolgár politikusok összeírásának szükségességéről.

Botrányos mondatai miatt annak idején a Jobbikon kívül valamennyi parlamenti párt közösen tüntetett. A Karácsony-féle Párbeszéd szövetségese, az MSZP akkori elnöke, Mesterházy Attila a 2012-es demonstráción azt harsogta,

a fasizmus egy vírus, a Jobbik pedig a vírusgazda, a Fidesz pedig határolódjon el Vonáéktól.

Pártja, akárcsak az LMP vagy a DK, ma már a Jobbik belügyének tartja ezt is, valamint Sneider és Szávay antiszemita és cigányellenes botrányainak feldolgozását.

A tüntetésen egyébként részt vett a Jobbikot ma már látványosan mentegető Karácsony is, akit a napokban támogatásáról biztosította Bajnai Gordon.

Az exkormányfő 2013-ban még azt mondta, a hatalomért mindenkivel össze lehet fogni, de a nácikkal, vagyis a Jobbikkal nem.

A Magyar Hírlap megkereste Köves Slomót, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbiját, véleményét kérve a történtekről. Köves Slomó így fogalmazott:

„A zsidóság számára az antiszemitizmus elleni cselekvés nem egy politikai kártya, amelyet igény szerint lehet éppen a színére vagy a visszájára fordítani. Számunkra ez a mindennapi biztonság kérdése.

A Jobbikot nem az aktuális választási törvény következményei teszik elfogadhatatlanná, hanem az, hogy antiszemitizmusban és rasszizmusban fogant.

A párt sohasem határolódott el korábbi önmagától, sohasem vált meg azoktól, akik ezeket a nézetek szították és tették a magyar társadalom egy jelentős része számára legitimmé.

Karácsony Gergely és az ellenzéki pártok a választási győzelemhez keresnek szövetségeseket, a zsidó közösség pedig saját jólétének és biztonságának garantálásához kell, hogy szövetségeseket keressen.”

– reagált a Magyar Hírlap megkeresésére Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija.