Létrehozva: 2020.09.22.

Ha a baloldalon múlna, nem lenne hiteltörlesztési moratórium

A baloldal veszélybe sodorná a munkahelyeket, a családok életszínvonalát és megélhetésük biztonságát.

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója keddi budapesti sajtótájékoztatóján felidézte a kormányfő szombati bejelentését arról, hogy 2021. január 1-jétől további hat hónappal meghosszabbítják a hitelmoratóriumot. A lehetőséggel a gyermeket nevelő családok, nyugdíjasok, munkanélküliek, közfoglalkoztatottak és bizonyos vállalkozások élhetnek majd.

A kommunikációs igazgató rámutatott: a kormány egyedülálló intézkedését nem támogatta mindenki. Ha a baloldalon múlna, már ma sem lenne hitelmoratórium, amikor a veszélyhelyzet megszűnt, az átmeneti szabályokat sem voltak képesek támogatni. Ezek az átmeneti szabályok tartalmazták a hitelmoratórium meghosszabbítását is.

A baloldal meghatározó politikusai azonban akkor mind nemet mondtak arra, hogy első lépésként idén december 31-ig hosszabbítsák meg a moratóriumot. Nemmel szavazott a Gyurcsány-pártból az elnök mellett Arató Gergely, Vadai Ágnes és hasonlóan tett a szövetségesük, a Jobbik is, így Jakab Péter és Z.Kárpát Dániel is; elutasították az intézkedést a szocialisták, Tóth Bertalan, Kunhalmi Ágnes vagy a kamuvideós Korózs Lajos és az LMP-sek is – sorolta, megjegyezve: a parlamenten kívüli Momentum a családok megélhetése helyett a bankok bevételét kezdte félteni.

Fotó: MTI

A kommunikációs igazgató megjegyezte: eddig a hitelmoratórium 1,6 millió családnak és több mint 60 ezer vállalkozásnak nyújtott segítséget, mintegy 2000 milliárd forintot hagyott a magyar családoknál és vállalkozásoknál. A hitelmoratórium és meghosszabbítása is jól mutatja a különbséget a kormány és a baloldal között, utóbbi kormányzása idején tovább sanyargatta a családokat és vállalkozókat, adókat és rezsit emelt, százezreket hagyott munka nélkül, 200 ezer munkahelyet szüntetett meg.

Ezzel szemben a polgári kormány mindent megtett és megtesz az otthonok, a munkahelyek, a családok életszínvonalának védelme érdekében – mondta. Hollik István Jelezte: ha a parlament elé kerül a törvényjavaslat a hitelmoratórium jövő évi meghosszabbításáról, azt a kormánypártok támogatni fogják.

Kijelentette: a baloldalra a legnagyobb nehézségek közepette, egy ilyen világjárvány idején sem lehet számítani, politikai akciókkal vannak elfoglalva, akadályozzák a védekezést és kamuhíreket gyártanak, terjesztenek. Ott folytatják, ahol az első hullám idején abbahagyták – jelentette ki. Kérdésre elmondta: a hitelmoratóriumról szóló intézkedés több mint egymillió családot érinthet majd.

Arról, hogy az ellenzék továbbra is támogatja Bíró Lászlót a szerencsi időközi választáson, azt mondta: amit a jelölt esetében tesz a baloldal, az az elvtelenség maga és a pofátlanság netovábbja. Évekig, ha bármilyen antiszemita megjegyzés hangzott el, a baloldal – nagyon helyesen – azonnal kiállt, petíciót indított, felhívta a figyelmet arra, hogy ez megengedhetetlen. Amikor viszont a politikai érdekük mást kívánt, és Bíró László esetében erről van szó, akkor „lapulnak, mint az a bizonyos a fűben” – fogalmazott. Amikor szembesítették őket azzal, hogy egy antiszemita jelöltet támogatnak, akkor annyit tudtak mondani, hogy az érintett bocsánatot kért.

Egy gondolat tükrözi az adott személy világnézetét, amit nem lehet egyik napról a másikra kicserélni, nem lehet elfelejteni, hogy valaki judapestezik, ez megbocsáthatatlan – hangoztatta Hollik István.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Oroszország rakétákkal támadta Ukrajnát és előretört Urozsajnoje közelében

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt

POLITIK

Újabb orosz támadások Ukrajnában