Létrehozva: 2019.01.23.

Hazudik a migrációs politikáért felelős brüsszeli biztos

Brüsszel és a migrációt pártoló politikusok úgy tesznek, mintha a valóság nem létezne. Megpróbálják azt a látszatot kelteni, mintha a migrációs válság véget ért volna, holott ennek éppen az ellenkezõje igaz.

Az elmúlt hetekben európai uniós hivatalnokok sorra adták azokat a jelentéseket, hogy nincs már menekültválság. Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára az ECHO TV Napi aktuális című műsorában úgy fogalmazott: erre mondta Szijjártó Péter külügyminiszter, hogy egyfajta altatás zajlik.

Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság migrációs politikáért felelős tagja azt mondta, hogy

nincs már illegális bevándorlási válság és ezzel az egésszel nem is kell foglalkozni.

Ez teljesen szembemegy a valósággal, emlékezzünk csak vissza a 2015-ös jelenetekre. Nem árt ha az illegális bevándorlással kapcsolatban az uniós tagállamok a valóságra alapozva építik fel a politikájukat. A

számok nem azt mutatják, hogy amit Avramopulosz biztos és a bevándorláspárti politikusok mondanak az igaz.

Tavaly 50 százalékkal megnőtt a bevándorlók száma Törökországban, ahol így már több, mint négy millióan vannak. Megduplázódott az átlépési arány Spanyolországnál és Ciprusnál is, valamint a görög határról is nagyobb mozgást jelentettek.

Menczer Tamás szerint

ha Törökország valamikor úgy döntene, hogy nem fogja vissza a továbbiakban a migránsokat, akkor pillanatok alatt ugyanazok a jelenetek zajlanának le, mint 2015-ben.

Az unió önvédelmi képessége nulla, ha a brüsszelieken múlik.

A szárazföldön Magyarország, míg az olaszok a tengeren tettek eredményes lépéseket a védekezés terén. Ezért

minket és az olaszokat is egyaránt támadnak.

Az lenne a logikus, hogy ha valaki tesz egy közösségért, akkor azt megdicsérik, támogatják nem pedig büntetik és zsarolják. Európában olyan furcsa világot élünk Brüsszelnek köszönhetően, hogy az ellenkezője történik, mely szembemegy a normális logikával.

A teljes beszélgetés itt nézhető meg.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-