Létrehozva: 2019.06.06.

Gyurcsányék 10 országrontó főbűne

Most, hogy az ellenzék élére az a Gyurcsány-család állt, amely egyszer már tönkretette Magyarországot, érdemes felidézni azokat az idõket, amikor Gyurcsányék készítették a magyar költségvetést - hangsúlyozta Böröcz László szerdai sajtótájékoztatóján.

Az MTI beszámolója szerint Böröcz László emlékeztetett arra, hogy Gyurcsányék a csőd szélére sodorták és eladósították Magyarországot, több millió embert és családot hoztak kilátástalan helyzetbe.

Elvették a fiataloktól az akkori otthonteremtési támogatásokat, ezzel

szinte lehetetlenné és nagyon kockázatossá tették a fiatalok és a családok számára az otthonteremtést.

A családalapítóktól is elvettek minden támogatást, megszüntették a családi adókedvezményt. A gyermekesektől elvették a hároméves gyest is.

Böröcz László felhívta a figyelmet arra is, hogy az idősebb generációkat életét is megnehezítették: elvettek egy havi nyugdíjat, a nyugdíjak értéke is folyamatosan csökkent. Emellett sorozatosan emelték a rezsit,

háromszorosára emelték a gáz, kétszeresére az áram árát, ami elsőglegesen a családosokat és nyugdíjasokat érintette.

A  magyar gazdaságot, a vállalkozásokat is tönkretették a magas adókkal. A mostani 9 százalék helyett 19 százalék volt a társasági adó. A dolgozókat is agyonadóztatták, a közszférában dolgozóktól még egy havi bért is elvettek.

Böröcz László emlékeztetett arra, hogy

Gyurcsányék leépítették az egészségügyi ellátást, kórházakat zártak be, és elüldöztek több ezer ápolót, orvost, valamint 600 milliárd forintot vontak ki az ágazatból.

A településektől is elvették a fejlődés lehetőségét, eladósították a magyar falvakat, városokat, több száz települést vittek csődbe, ezzel az ott élő fiatalok és családok lehetőségeit is korlátozták.

A kormánypárti politikus hangsúlyozta, most hogy Gyurcsányék újra az ellenzek vezetőivé váltak, ugyanazt teszik, mint korábban. Másoknak akarnak megfelelni és a külföldi érdekeket tartják szem előtt a magyarok érdekeivel szemben. Most azon dolgoznak, hogy a magyar fiatalok és családok támogatása helyett, bevándorlókat telepítsenek be – szögezte le Böröcz László.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

mindmegette.hu

Videón az M0-on tekerő kaszkadőrjelölt kajafutár vakmerő mutatványa

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt

POLITIK

Újabb orosz támadások Ukrajnában

POLITIK

Be akarják tiltani a dohányzást a britek

POLITIK

Meloni Tunéziában küzd az illegális migráció ellen