Létrehozva: 2021.04.10.

Szívszorító találkozás, elhunyt fiáról mesélt a gyászoló édesanyának a halottlátó

Marianna a mai napig nem hiszi el, hogy gyermeke öngyilkos lett.

Halottlátó segíthet a rendőröknek a gyilkossági ügyben. Tizenhét éve, fia rejtélyes halála óta nem nyugszik bele történtekbe Komlósi Marianna. Az akkor 19 éves István rejtélyes körülmények között eltűnt, több szemtanú szerint is a Tiszába ugrott. Az anyuka azóta sem hiszi el, hogy gyermeke öngyilkos lett. Noha a rendőrség nyomozott az ügyben, az iratok megsemmisültek.

„Tavaly tudtam meg, hogy a rendőrség öt évvel az eltűnése után egy adminisztrációs hiba miatt leselejtezte a fiam aktáját, így minden irat megsemmisült. Köpni-nyelni nem tudtam abban a pillanatban. Erre is csak azért derült fény, mert a körözési fotóját lecseréltettem egy frissebbre.” – mondta a Vasárnapi Blikknek Marianna, aki tisztában van vele, hogy gyermeke valószínűleg már nem él, de ki szeretné deríteni hogyan hunyt el.

István fotója a mai napig ott van a rendőrség honlapján az eltűnt személyek között

A nyomozást újra elrendelték, az anyuka emellett egy halottlátó segítségét kérte. Ő megerősítette azt, amit az édesanya gondol az ügyről.

„Többször is beszéltem az édesanyával, neki is elmondtam, hogy véleményem szerint a fiát megölték. Sikerült felvennem a kapcsolatot a lélekkel. Tisztán láttam, hogy az autóját leállításra kényszerítették, baseballütővel betörték a szélvédőjét, kirángatták és megverték. Aztán betuszkolták egy másik kocsiba, amivel elvitték, és egy kés is előkerült, amivel megölték” – mondta Kiss Kató, akinek az elhunyt fiatalember még egy nevet is megemlített, aki segíthet a megoldásban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tízezrek tartják őrült nyomás alatt Marco Rossit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Hont András kérdőre vonta Bayer Zsoltot: Tíz éve rühellitek, utáljátok, kerülitek? Hát, ti tartottátok el!

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-