Létrehozva: 2019.03.29.

Gyermek- és magyarellenesek a DK-s politikusok

A magyar családoktól elvennék és migránsoknak adnák a támogatásokat a DK-s politikusok. Zsigmond Barna Pál, a Fidesz országgyûlési képviselõje szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: a Demokratikus Koalíció (DK) politikusai sorra támadják a családvédelmi akciótervet.

Bauer Tamás kijelentette, hogy a gyermekes családok támogatása rossz irány, ezért arra nemmel kell szavazni, egy írásában pedig azt fejtegette, hogy perverzek a családtámogatások, és nem helyes, ha a gyermekes családok vagyonát növeli a kormány - idézte fel a képviselő, hozzátéve:

a DK-s politikus szerint a saját otthon vásárlását sem kellene támogatni, és korábban arról is beszélt, hogy a migrációt kellene támogatni a családok helyett.

Zsigmond Barna Pál kijelentette, hogy Gyurcsány Ferencék kormányzásuk alatt mindig csak elvettek a gyermekes családoktól. Azzal kezdték, hogy elvonták az egy- és kétgyermekesek családi adókedvezményét, eltörölték az első Orbán-kormány által bevezetett otthonteremtési támogatásokat, elvették a hároméves gyest, adóemelésekkel és megszorításokkal sújtották a családokat.

A Fidesz politikusa szerint

ha tehetnék, a DK-sok megint elvennének a gyermekes családoktól és a migránsoknak adnának, hiszen nyíltan bevándorláspártiak,

Európa és Magyarország migránsokkal való betelepítésén dolgoznak.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Svédország kemény üzenetet küldött Oroszországnak: súlyos katasztrófára figyelmeztetnek

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Most érkezett: baleset történt, nem jár az 1-es villamos

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük