Létrehozva: 2019.05.23.

Gulyás Gergely: Az EU utolsó sikere a bővítés volt

Az elmúlt évek nem tekinthetõek az európai együttmûködés legeredményesebb idõszakának, az Európai Unió (EU) utolsó sikere a bõvítés volt - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter csütörtökön a Parlamentben.

Gulyás Gergely a Magyarország és a közép-európai térség az Európai Unióban, az Európai Unió a világban című, főiskolai és egyetemi hallgatóknak meghirdetett pályázat ünnepélyes díjkiosztóján azt mondta:

a bővítési folyamat azt mutatta, hogy egyszer majd valóban európai egységről lehet beszélni.

Most is vannak olyan tagjelöltek, amelyeket fejlettségüknél fogva akár holnap fel lehetne venni az EU-ba, ennek ellenére az unió nem tűnik alkalmasnak arra, hogy újabb államokat fogadjon be. A következő 5 év egyik nagy feladata, hogy ebben változást érjenek el, a balkáni térségnek is reális alternatívává váljon a részvétel az intézményesített európai együttműködésben.

Magyarország 15 éves EU-tagságának tapasztalatai vegyesek - értékelt Gulyás Gergely. Azt mondta: úgy gondolják, ha benne vannak egy klubban, akkor érdemi beleszólást kell kapniuk annak működésébe.

Nem kötelező mindent dicsérni, a kritika is belefér.

Az elmúlt 5 évben az unió nemhogy nem bővült, hanem szűkült: elveszítette azt a tagállamát, amely a második legnagyobb gazdasággal rendelkezett. Egyes országokban az EU már nem olyan vonzó, mint amilyen korábban volt.

Szavai szerint

az unió nem tudta hatékonyan kezelni az elmúlt évtized nagy válságait, a gazdasági és a migrációs krízist.

Ennek ellenére az európai együttműködésnek nincs alternatívája, és a kormány úgy gondolja, hogy Magyarország nem is tud mást tenni, mint hogy a része legyen az EU-nak.

Gulyás Gergely reményének adott hangot, hogy a vasárnapi európai parlamenti választásokkal új irányt vehet a kontinens.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sokkoló fotók: felismerhetetlen lett Magnum, Tom Selleck

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben: Irán egyértelművé akarta tenni, hogy vele ezt nem lehet megcsinálni + videó

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Magyar Péter tüntetését a gurulódollár-botrány egyik cége szervezte

POLITIK

A Fidesz a valaha volt legerősebb EU-kampányra készül

POLITIK

A britek szerint az oroszok külföldi zsoldosokat toboroznak

POLITIK

A Lánchíd-botrány az elmúlt évek legnagyobb korrupciós ügye

POLITIK

Inog a szék Ursula von der Leyen alatt

POLITIK

Francia zsoldosokat támadtak az oroszok?

POLITIK

A külföldi finanszírozók érdekeit képviseli Magyar Péter