Létrehozva: 2019.04.05.

Az összeomlás felé tart az Európai Unió

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerint jelenleg az összeomlás irányába halad az Európai Unió (EU) a jogállamiság, az emberi jogok és a demokrácia elvének abszolutizálása, átpolitizálása miatt.

Orbán Balázs arról beszélt "Az uniós jurisztokrácia hatalmi szerkezete és az EP-választás" címmel megtartott konferencián, hogy az unió egy "trilemmával" néz szembe. A jogállamiság, az emberi jogok és a demokrácia olyan három elv, amely nélkül egy alapdokumentum alá szervezett nemzetközi közösség nem élhet meg,

de ha ezt a hármat akarjuk egyszerre, ráadásul abszolút módon megvalósítani, akkor ez a rendszer összeomlásával fenyeget.

 

Az Európai Unió pontosan ebbe az irányba halad jelen pillanatban - fogalmazott Orbán Balázs.

Az említett három elv az, amire az európai együttműködést alapítani kell, de a három elv abszolutizálása, átpolitizálása végső soron nem a rendszer stabilitásának erősítéséhez vezet, hanem a rendszer leépülésének irányába mutat.

Azt látható az unióval összefüggő vitákban, hogy

nem tudni, mi a jogállamiság európai fogalma, nem lehet meghatározni egy objektív módszer alapján, ezért nem tudjuk ezt egységes módon kikényszeríteni a tagállamokon keresztül.

Az emberi jogokkal kapcsolatban is hasonló a helyzet, az alapjogok "abszolutizálása, túlpörgetése" végső soron aláássa azt a jogvédő rendszert, amely az eredeti, első generációs alapjogok és szabadságjog védelmére épült ki.

Az elmúlt évtizedekben az európai demokrácia kiépítésére tett kísérletek mind ellenkező hatást értek el, több példa is azt mutatja, hogy

a demokrácia védelmére hivatkozva valójában a demokráciát, ami a többségi elvet jelenti, aláássák.

Szájer József fideszes európai parlamenti képviselő a tanácskozáson arról beszélt, hogy az EU működtetésének szinte minden területén érzékelhető egy olyan mechanizmusnak a létrejötte, amely egyértelműen igyekszik "a politikailag meg nem alapozott" föderalizmus felé húzni a rendszert.

A politikus egy többpontos javaslatot vázolt fel a rendszer megváltoztatására. A javaslatok között szerepel

a tagországok egyenjogúságának tiszteletben tartása, az uniós intézmények mentesítése a politikai elfogultságtól, valamint a nemzeti alkotmányos rendszerek megerősítése.

A tanácskozást a Nemzetközi Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kara rendezte.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

Fradista gól is kellett az európai foci csodájához

mandiner.hu

Magyar Péter, a baloldal bántalmazó Messiása

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

travelo.hu

Kilőtték a szlovákiai Liptószentmiklóson öt embert megsebesítő medvét

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-