Létrehozva: 2019.07.30.

Az ellenzék csatatérré változtatná az önkormányzatokat

A Fidesz 100 ezer aktivistája segíti a kampányt augusztus 23-tól, lesz országjárás is, és azon a miniszterelnök is részt vesz majd.

Az ellenzék programja az önkormányzatok csatatérré változtatása az októberi választásokon, a kormánypártok ezzel szemben az építkezést, a fejlesztést és a gyarapodást kínálják a választópolgároknak – mondta Kósa Lajos, a Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke.

A politikus kiemelte: 25 nap múlva indul az aláírásgyűjtés, a jelöltállítás a finiséhez érkezett.

Kifejtette: arra számít, hogy mintegy 1200 polgármesterjelöltjük lesz, az ország négyötödében, 7,6 millióan választhatnak Fidesz-KDNP-s, vagy a kormánypártok által támogatott jelöltet. 

Kérdésre elmondta:  100 ezer aktivistájuk segíti a kampányt augusztus 23-tól, lesz országjárás is, és azon a miniszterelnök is részt vesz majd.

Kijelentette: szeretnék megnyerni az önkormányzati választásokat, szeretnék, ha Magyarország belátható időn belül az unió leginkább élhető országai közé tartozna, és ennek megfelelően a magyar városok, falvak is jó helyekké válnának, az életminőség és a lehetőségek igazodnának az európai sztenderdekhez.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

ripost.hu

Ha még ettél finomat: Töltött bundás kenyér az új kedvenc

mandiner.hu

Nahát, egy merő örömhír ez a TISZA-lista – nagyon köszönjük, Magyar Péter úr!

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Másfélszeres emberelőnye lehet Oroszországnak

POLITIK

Szentkirályi Alexandra: Takarítsuk ki Gyurcsány embereit!

POLITIK

Menczer Tamás: A valaha volt legerőteljesebb EP-kampányt kezdtük el

POLITIK

Újabb fegyvergyárakat építenek az oroszok

POLITIK

Ukrán drónok felgyújtottak egy orosz üzemanyag bázist

POLITIK

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

POLITIK

Karácsonyékhoz kerülhettek a hídpénz-botrány lenyúlt milliói