Létrehozva: 2016.01.25.

A taxisok megint akkora öngólt rúgtak, hogy kiszakadt a háló...

Egy hónapra elõzetes letartóztatásba kerül két férfi, mert a bíróság tart attól, hogy összebeszélnek.

Előzetes letartóztatásba helyezte február végéig a bíróság azt a két férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy további két társukkal együtt péntek éjjel

megtámadt egy uberest a fővárosban.

A kényszerintézkedést azért rendelték el, hogy kizárják, hogy a gyanúsítottak összebeszéljenek, egyeztessék a vallomásaikat, azaz

meghiúsítsák a bizonyítási eljárást. 

A gyanúsítottak ugyanis tagadták a terhükre felrótt bűncselekmény elkövetését, a tanúvallomások ellentmondásosak voltak, valamint két újabb embert is meggyanúsítottak az ügyben - írja az MTI.

Összesen négy embert gyanúsítanak azzal, hogy megvertek egy uber-sofőrt, kettőt közülük már korábban, kettőt pedig ma fogtak el. Előbbiek kerülnek most

egy hónapra előzetes letartóztatásba.

A taxisok az előző héten tartottak egy néhány napos tüntetést az uber ellen, amivel látszólag csak annyit értek el, hogy még többen ismerték meg a telefonos fuvarozós szolgáltatást. 

A verekedés megint csak egy hatalmas öngólnak ígérkezik...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-