HARCÉL

A CDI a választásokon kiáll Orbán Viktor és a Fidesz mellett

Budapesten ülésezett a kereszténydemokrata irányultságú pártokat tömörítő Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI), melynek egyik alelnöke a magyar miniszterelnök.
  • Szerző: F.G.

A CDI szerint a keresztény kultúra érték, ezért meg kell őrizni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a kereszténydemokrata irányultságú centrumpártokat tömörítő CDI budapesti konferenciájának keretében tartott sajtótájékoztatón, pénteken.

 Orbán Viktor kiemelte: a CDI keresztény indíttatású szervezet, amely az emberi méltóságot tekinti a politika alapjának. Ez azért fontos, mert az átalakuló világban a politikai viták középpontjába mindenhol az identitáskérdések kerülnek majd, ez Európában látható a leginkább, mert a migráció felerősítette ezeket a kérdéseket.

A miniszterelnök kijelentette: vannak pillanatok, amikor különösen fontos a CDI, és most olyan időszak elején vagyunk, amikor az ilyen szervezetek rendkívül lényegesek lesznek, mert a világ jelentősen változik körülöttünk. Megjegyezte: a CDI képes jó kérdéseket feltenni a jövőre nézve, és "ez szép küldetés".

Antonió López-Istúriz, a CDI főtitkára, néppárti európai parlamenti képviselő egyértelműnek nevezte Orbán Viktor vezető szerepét a közép-európai és balkáni ügyekben.

A főtitkár a szervezet törekvései között említette, hogy foglalkozzon az elszegényedéssel és a társadalmi egyenlőtlenségekkel.

Azt is megerősítette: az összes tagszervezet vállszélességgel kiáll Orbán Viktor és a Fidesz mellett a választáson.