Létrehozva: 2019.10.14.

Ha parlamenti választások lettek volna a Fidesz majd' kétharmaddal nyer

A Nézőpont Intézet szavazatátszámító elemzése alapján, ha múlt vasárnap országgyűlési választást tartottak volna Magyarországon, a kormánypártok csaknem kétharmados többséget szereztek volna (a kétharmadhoz szükséges 133-ból 129 mandátumot).

A vasárnapi választások eredményét egy országgyűlési voksolás eredményének megfeleltető elemzés módszertanának részletes ismertetése mellett közölték: a szavazóköri eredmények átsorolása alapján kiszámítható, hogy a Fidesz-KDNP jelöltjei egy „most vasárnapi” országgyűlési választáson 78 egyéni választókerületben győztek volna.

Egyes megyékben – Bács-Kiskun, Békés, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas és Zala – az összes választókerületben kormánypárti győzelem kalkulálható – írták a Nézőpont Intézet elemzői.

„Baranyában 4-ből 2, Borsodban 6-ból 2, Budapesten mind a 18, Csongrádon és Fejér megyében 4-ből 1, Komárom-Esztergomban 3-ból 1, Pest megyében 12-ből 2 és Szabolcs-Szatmár Bereg megyében 6-ból 1 egyéni választókerületet tudott volna csupán megnyerni a teljes szivárványkoalíció” – ismertette az elemzés.

A Nézőpont Intézet kitért arra is, hogy a Fidesz-KDNP a pártlistákra leadott szavazatok 53,29 százalékát szerezte volna meg, az ellenzéki összefogást alkotó pártok pedig 41,9 százalékát.

A közvetlen listás eredményhez hozzá kell még számolni az összesen 228 ezerre becsült külhoni magyar szavazatot, valamint a töredékszavazatokat. A Fidesz-KDNP 1,017 millió, az ellenzéki szövetség 1,155 millió ilyen töredékszavazatot tudott volna most vasárnap szerezni a modellszámítás alapján. A törvény által előírt mandátumkiosztási formulával „a kormánypárt tehát összesen 51, míg az ellenzék 42 mandátumot szerezhetett volna meg” – olvasható a tájékoztatóban.

„Így a vasárnapi eredmény nem korlátozza és nem is korlátozhatja a kormányzó és alkotmányozó többséget a következő két és fél év parlamenti munkájában” – hívta fel a figyelmet a Nézőpont Intézet, amely szerint a legitim alkotmányozó többségre még sok kérdésben lehet szüksége a kormánypárti szövetségnek.

Ezek között a multikulturális és a liberális társadalomképpel szemben keresztény kultúra védelmét, az illegális bevándorlás alkotmányos korlátozását, valamint „az újabb és újabb uniós betelepítési kísérleteket” és a szuverenitás védelmét említi a Nézőpont Intézet elemzése.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

mindmegette.hu

Nem tudod, mi legyen az ebéd a tavaszi szünetben? Remek menüötleteket ajánlunk a gyerekeknek

magyarnemzet.hu

Rengetegen megnézték Varga Judit megrendítő interjúját

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

ripost.hu

Az eget kémlelte a nyugdíjas a Pilisben, aztán leesett az álla

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút

POLITIK

Az oroszok újra Herszont támadják

POLITIK

A brit légierő hat vadászgépe Romániába érkezett