Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.02.24.

Gyurcsányisták lettek a balliberális szakszervezetek

A szociális párbeszéd magyarországi állapotára hivatkozva sorakoztak fel Gyurcsányék mögött a baloldalhoz köthető szakszervezetek. Úgy vélik, az Európai Unió­nak kellene döntenie a magyar minimálbérről – írja a Magyar Nemzet.

Az Európai Unió hatáskörébe helyezné Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke a minimálbér mértékéről, illetve a nyugdíjakról szóló döntést. Kordás László egy konferencián azt mondta: az érdekegyeztetés kiüresítése miatt a magyar dolgozóknak az volna a jobb, ha egy kötelező uniós direktíva szabná meg az európai minimálbér mértékét, nem pedig egy ajánlás, mert az garantálna egyfajta minimumot. Emellett természetesen a nemzeti sajátosságokat figyelembe véve lehetne további megállapodásokat kötni.

Példaként említette az idei minimálbér-emelés körüli vitákat. Ismert, nyolc százalékkal nőtt idén a minimálbér és a garantált bérminimum, habár a 2018 végén kötött megállapodás értelmében ettől el lehetett térni. Ugyanakkor nem volt kötelező felülírni a megállapodásban foglaltakat, s mivel erre a munkaadói oldal nem volt hajlandó, maradt az eredetileg meghatározott mérték.

Gyurcsány volt kormánytagja Gyurcsány felé tereli a balos szakszervezeteket (Forrás: Hír tv)

Az európai minimálbérről szóló konferencián felszólalt Dobrev Klára, a DK képviselője, az Európai Parlament alelnöke, aki február elején bejelentette, hogy konzultációt kezdenek az európai minimálbérről. A kérdések jelentős része azt a látszatot kelti, hogy a DK vagy központilag szabályozott módon, vagy brüsszeli jóváhagyással határozná meg a hazai kötelező legkisebb keresetet, noha az Európai Bizottság már többször világossá tette, hogy a magyarországi gyakorlatot, tehát a szociális párbeszédet támogatja.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség kötődése Gyurcsányék pártjához ugyanakkor nem meglepő, mivel Kordás László elnök korábban, a Gyurcsány-kormányban a foglalkoztatáspolitikáért felelt. Ebben az időben kezdődött hazánkban a tömeges létszámleépítések gyakorlata és a devizahitelezés elterjedése, továbbá az összeszerelő üzemeknek is fénykoruk volt.

Gyurcsányné és a balliberális uniós képviselők az ugyancsak balos szakszervezetekkel karöltve a jelek szerint azt szeretnék, ha Magyarországot minden tekintetben megfosztanák a szabad döntés lehetőségétől, vagyis az Európai Unió kiszolgáltatott gyarmatává tennék hazánkat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra