Létrehozva: 2019.08.19.

Gyurcsányék meggyalázták augusztus 20-át, Szent István ünnepét

A körmenet?  Gyurcsányék szerint „szoknyás férfiak felvonulása”, a katolikus homoszexuálisok parádéja, a keresztény PRIDE.  Szent István mumifikálódott jobbkezét pedig azért viszik körbe, mert a király valaha azzal „maszturbált és segget törölt.”

Nyilvánvalóan Gyurcsány Ferenc biztatására és felhatalmazásával rontott az államalapító Szent István ünnepére, Magyarország születésnapjára a legismertebb DK-aktivista, Homonnay Gergely. Aki rendszeres vezérszónoka a Gyurcsány-párt rendezvényeinek, aki családi jóbarátja a DK-elnöknek és feleségének, nemrég Gyurcsányné személyesen is meglátogatta a lakásán.

A korábban fideszes szomszédasszonya halálát kívánó homoszexuális DK-aktivista közösségi oldalán az államalapítás ünnepéhez közeledve azt írta, hogy augusztus 20-án

„Szoknyás férfiak szar számokat énekelve körbe hurcolnak egy mumifikált kezet, amiről csak annyit lehet tudni bizonyosan, hogy egy férfié volt, aki, ha jobbkezes volt, ezzel maszturbált és törölte a seggét.

A DK áprilisi kampányfilmjében is szereplő Homonnay Gergely a Gyurcsány-párt gyakori vezérszónoka nyilvánvalóan a pártelnök és neje tudtával és biztatására teszi a dolgát. Nem véletlen, hogy a hatalmas felháborodás ellenére a DK napok múltán is egyetértően hallgat a gyalázkodó bejegyzéssel kapcsolatban, noha többen is egyértelmű állásfoglalásra szólították fel Gyurcsányékat.

Nem véletlenül állnak ki Homonnay Gergely mellett. A hírhedt provokátor a párt egyik arcának, szellemi vezérének számít. Akivel Gyurcsány különböző, a Facebookon és a Youtube-on terjesztett propagandafilmekben népszerűsíti a DK-t.

Homonnay-t tudatosan használják Gyurcsányék a provokációra, ha kell kövér zsidókat gúnyol vagy azt állítja, hogy a CEU-ügye nagyobb tragédiája a magyarságnak, mint Trianon, hazánk kétharmadának elvesztése.

A legalább tucatnyi felszólítás ellenére a Gyurcsány-párt nem volt hajlandó elhatárolódni a saját aktivistájától, a máskor hiperaktív szóvivő Gréczi Zsolt is mély, egyetértő hallgatásba burkolózott.

Méltó választ adott viszont az őrült provokátornak és a Gyurcsány-pártnak Azbej Tristan a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára.

„Én érzem magam kínosan, hogy Gergely miatt ennyire vissza kell mennem az időben, de arra még a csattogós lepkék és a játszóterek által meghatározott életszakaszomból emlékszem, hogy a csúfolkodót azzal lehetett legjobban helyére rakni, ha az ember nem húzta fel magát rajta. Ma ezt így mondjuk: ne etesd a trollt.

Szemben a modernkori militáns liberálisokkal, mi elítéljük ugyan az emberek gonosz tetteit, de magukban az emberekben a Jóisten tükörképét látjuk.

Gergely, látom benned is a Jóisten hasonlatosságára teremtett embert, és ez arra indít, hogy minden cinizmus, leereszkedés, kommunikációs kunszt vagy rossz szándék nélkül elmondjak érted egy imát, és erre kérjek másokat is.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Kudarcba fulladt Dobó Ági nyaralása, megtudtuk, mi történt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút