Létrehozva: 2020.06.03.

Gyilkossággal vádolják a máltai miniszterelnököt

A migrációs válság, az embercsempészet és egy nemzetközi szervezet áll a nem mindennapi ügy hátterében.

Szerző M.M.

Gyilkossággal vádolja Robert Abelát, Málta miniszterelnökét az Alarm Phone nevű NGO és fel is jelentette a kormányfőt, amiért a máltai felségvizeken talált illegális bevándorlókat visszaszállíttatta Líbiába. A vád arra hivatkozott, hogy a hajón, melyen a migránsok érkeztek 5 halott ember is volt.

A V4NA hírügynökség tudósítása szerint a miniszterelnök kijelentette, az ellene felhozott vádak több sebből ivéreznek. Elmondta, hogy tettei nem is mehetnek szembe a non-refoulement elvével, hiszen nem állam járt el a visszaszállítás során, hanem egy privát hajó és arra sincsen semmilyen bizonyíték, hogy neki bármi köze volna a hajó akciójához. Egy másik vád, miszerint a máltai hadsereg egy hajója megrongálta a migránscsónakot hamisnak bizonyult, mivel a kárt valószínűleg maguk a csempészek okozták, hogy legyen indokuk a mentésre.

A máltai hatóságok arra kérték az NGO-kat, hogy arra koncentráljanak, hogy meggátolják az embercsempészek hasonló akcióit ahelyett, hogy a kormányt vádolnák miattuk.

A vádak egyébként egy telefonhíváson alapultak, amit az egyik migráns intézett az Alarm Phone felé.

A máltai kormány már két hónapja bejelentette, hogy a járványhelyzet miatt nem tud több migránst befogadni és nincs több erőforrása, amit a migrációkezelésre tudna fordítani. Ettől függetlenül több turistahajót is köröz a sziget körül, amik átmeneti „menekülttáborként” működnek.

A kormány egyébként korábban már elmondta, hogy csak az elmúlt pár hónapban több illegális migráns érkezett a szigetre mint tavaly egész évben, és értesüléseik szerint 650 ezer olyan ember várakozik még a líbiai partokon, aki Európa irányába igyekszik. Hozzátették, nem hajlandóak több menekültet befogadni, mert az ország teljesen megtelt és ezért továbbra is megvétóznak minden olyan intézkedést, ami a befogadást támogatja.

Az InfoMigrants interjút is készített Vincent Cochetellel az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának különleges képviselőjével, aki provokatív kérdések ellenére elmondta, hogy Málta egy kis ország, kis lakossággal, ezért nyilván megvannak a korlátai. Hozzátette, hogy a az országnak szilárd szolidaritási mechanizmusra van szüksége, ami segít a migránsok elosztásában. Rámutatott továbbá, hogy az a Földközi-tengeren hajózó migránsok 70 százaléka nem akar menekültstátuszt igényelni az EU-ban, ezért szükség van egy hatásos visszaküldési rendszerre is.

Szerző M.M.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

Lerántjuk a leplet: ennyi Fülöp-szigeteki vendégmunkás van Magyarországon – jóval több, mint amit a KSH állít

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Így romantikázott férjével Palvin Barbi — Fotó

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük