Létrehozva: 2021.05.05.

„Azzal vigyáz rám, hogy nem jelenik meg álmomban” – kislányát gyászolja az apa

A gyászoló apa szerint jobban járna a lánya gyilkosa, ha végezne magával a börtönben.

K. Gábor, aki a kislányát gyászolja, azt mondja: maga szeretné megbüntetni kislánya gyilkosát. 5 éves gyermekével annak 19 éves unokatestvére végzett. K. Dániel a kedden kihirdetett, jogerős ítélet szerint 21 év 11 hónapra kell a rácsok mögé vonulnia.

Tombol a férfiban a düh

Leonetta szülei maximálisan megbíztak Dánielben. Sokszor vigyázott az 5 éves unokahúgára, Gábor és Mária ezért sosem gondolta volna, hogy pont a szeretett rokon okozza életük legnagyobb tragédiáját – tudta meg a Bors. A 19 éves, szekszárdi fiú, aki nem vetette meg a drogokat, két évvel ezelőtt nőnapon csalta ki a kislányt játszani a közös udvaruk mögött csordogáló patakhoz, ahol hatszor fejbe verte egy ott talált kővel, majd a még lélegző kislányt a vízbe lökte. Leonetta halálát fulladás és agybénulás okozta. Miután a fiú rájött, hogy lebukott, öngyilkosságot kísérelt meg.

Két év telt el a szekszárdi gyerekgyilkosság óta. A szülôk naponta mennek ki Leonetta sírjához, és keveslik a 21 év 11 hónap büntetést, amit a rokonuk kapott (Fotó: Bors)

Kedden – a sértett korára való tekintettel zárt tárgyaláson hirdettek ítéletet – ezért a teremben elhangzottakról nem számolhat be a napilap, csak az eredményről. Dánielnek 21 év 11 hónapot kell börtönben töltenie. Leonetta apja, K. Gábor szerint ez rettentő kevés idő a gyilkos rémtettéhez viszonyítva.

„Az én részemről az ügy nincs lezárva! Annak a gyilkosfajzat állatnak meg kell lakolnia! Hiába vannak olyan híreim, melyek szerint megbánta, amit tett, és hónapok óta minden este sír, nem hatnak meg a lelki fájdalmai! ”– mondta a Borsnak a gyászoló apa, aki most azt tervezi, hogy a kúriához fordul.

Gábor megmutatta, hol találták meg a lányát (Fotó: Bors)

„A tárgyaláson őrök vettek körbe, mert korábban indulatból nekik rontottam. Megértem az intézkedést, és bízom benne, hogy ők is megértik a fájdalmamat. Őszintén elmondom, mit kívánok a gyilkosnak. Olyanokat is hallottam, hogy a rácsok mögött is megpróbálta megölni magát. Jól tette! Jobban járna, ha bent végezne magával, mert ha egyszer kiszabadul, találkozni fogunk!” – jelentette ki Gábor, aki ugyan maga is volt már börtönben, de soha nem ölt meg senkit.

„Betörésekért és verekedésekért 21 év 6 hónapot ültem. Az ország majdnem mindegyik börtönében vannak az őrök és a rabok között is barátaim. El tudom intézni, hogy pokollá váljon az élete! A gyilkosokat mindig megvetettem” – szögezte le az apa, majd elmesélte, a gyilkosság óta csak egyszer álmodott a kislányával.

Meggyőződésem, hogy Leonetta azzal vigyáz rám, hogy nem jelenik meg előttem. Ennek ellenére a lelkem mélyén folyamatosan érzem az illatát és hallom a hangját! Én már csak így élhetek!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így záratták be a konferenciát, ahol Orbán Viktor is felszólalna

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

mandiner.hu

Kiszállt a brüsszeli rendőrség, hogy ellehetetlenítsék a konferenciát, ahol Orbán fog beszélni (VIDEÓ)

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

magyarnemzet.hu

Puszit dobott az idős férfi a fiatal nőnek, öt perc múlva már nem élt

origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Június 9-én kell elmondanunk, hogy nem kérünk a háborúból!

POLITIK

Brüsszelben tárgyal Orbán Viktor. A tét: háború vagy béke

POLITIK

Mutatjuk, hol jár a legnagyobb otthonfelújítási támogatás

POLITIK

A csokoládékirály elindul Zelenszkij ellen az ukrán elnökválasztáson

POLITIK

Magyar Péter tüntetését a gurulódollár-botrány egyik cége szervezte

POLITIK

A Fidesz a valaha volt legerősebb EU-kampányra készül

POLITIK

A britek szerint az oroszok külföldi zsoldosokat toboroznak

POLITIK

A Lánchíd-botrány az elmúlt évek legnagyobb korrupciós ügye