Létrehozva: 2019.11.14.

Gulyás: Az uniós forrásokból egy fillér sem vész el

Egyetlen fillér sem vész el az uniós támogatásokból, az utalások folyamatosak – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A kormányinfón szóba került kérdésekre válaszolva Gulyás Gergely elmondta: 7500 milliárd forintot tesznek ki az EU-támogatások, és mivel az árfolyam kedvezően alakult, ez az összeg valójában 7500-8000 milliárd forint között alakul. Az operatív programokra mindazonáltal összesen 9100 milliárd forint jut, mert a magyar állam nagyobb forrást biztosít, mint amit az EU – közölte.

Az elszámolási viták a programok néhány százalékát teszi ki, és ezeket is jó eséllyel le tudják zárni, egy fillér forrás sem vész el, a kifizetésekre sehol nem kell várni. Eddig 41 százalékban hívták le az uniós forrásokat, ez kifejezetten jó arány, az utalások folyamatosak. Magyarország a kilencedik a lehívási rangsorban, a visegrádi országok között pedig az első – tette hozzá.

A kormány által elrendelt, hatályban lévő létszámstoppal kapcsolatban ismertette, hogy a kórházakra, szociális intézményekre nem vonatkozik az intézkedés. A kormánynak az volt a szándéka, hogy a közigazgatás területén legyen átmeneti létszámstop, sehol máshol. Az egészségügy területén nem is volt létszámstop, bárki azonnal felvehető.

Egy a migrációra vonatkozó kérdésre közölte: a balkáni útvonalon jelenleg 100 ezer migráns van. Magyarország továbbra is elkötelezett a külső határvédelem biztosítása mellett, és remélhetőleg a magyar határvédelem kellően ismert ahhoz, hogy minél kevesebben próbálják meg erre az átjutást. Hozzáfűzte: ugyanakkor a fenyegetés valós, és tovább nő, ha Törökország és az EU kapcsolatai nem stabilak.

Fotó: MTI

Várhelyi Olivér uniós biztosjelölt meghallgatásáról Gulyás Gergely elmondta: remélhetőleg az Európai Parlament eleget tud tenni a feladatának, hogy a jelöltek szakmai alkalmasságát minősítse, és Várhelyi Olivér „szakmai alkalmasságához kétség nem férhet”.

Arra a felvetésre, hogy Várhelyi Olivér uniós biztosjelölt meghallgatásán közölte, a magyar kormánytól teljesen függetlenül végzi majd tevékenységét, a tárcavezető azt mondta: ez nagyon helyes, mert ha nem így tenne, megsértené a biztosokra vonatkozó előírásokat.

Egy azzal kapcsolatos kérdésre, hogy Soros György úgy nyilatkozott, nem mer Magyarországra jönni, a miniszter közölte: Soros György magyar állampolgár is, és ha úgy gondolja, hogy itt érzi jól magát, „várjuk szeretettel”. Akkor is, ha nyilatkozata illeszkedik abba a koncepcióba, amely az ország lejáratására tett eddigi nyilatkozatait is jellemezte.

Gulyás Gergely egy Czeglédy Csaba önkormányzati megbízásait firtató kérdésre közölte: néhány új kerületi vezetés „a látszatra sem ad”. Egy korábban adócsalás miatt jogerősen elítélt személyt megbízni átvilágítással cinizmus, a korrupció nyílt támogatása.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat