Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.07.13.

Fürjes Balázs: Karácsony fejezze be az autósok üldözését

Egyértelmű, hogy Karácsony Gergely főpolgármester újabb választási ígéretét nem teljesíti, ugyanis az elmúlt hetek döntései alapján remény sincs az egységes parkolási rendszerre – írja a Magyar Hírlap.

Már a júniusi fővárosi közgyűlésen az egységes parkolási rendszer kialakításával ellentétes döntések születtek, hiszen helyi kezdeményezésekre négy kerületben módosították a tarifákat, illetve a fizetős körzethatárokat. A káoszt fokozhatja, hogy az augusztusra tervezett ülésen újabb módosítások várhatók, és nem csupán a fizetendő összegek és helyszínek változhatnak, hanem a fizetős időszak is. Az egységesítést végképp ellehetetleníti, hogy Zugló után Erzsébetváros DK-s polgármestere, Niedermüller Péter is egy aggályos céggel kötött szerződéseket parkolási eszközök beszerzésére.

A VII. kerületi önkormányzat tulajdonában lévő Erzsébetvárosi Ingatlangazdálkodási Nonprofit Zrt. áprilisban és májusban is feltűnően rövid határidővel írt ki egy-egy közbeszerzést a kerületi parkolóauto­matákkal kapcsolatos feladatokra. Mindkettőt a C-Ware Kft. nyerte, amelynek korábbi tulajdonosát, Kupper Andrást – szintén parkolással kapcsolatos ügyben – korábban nyolcvanezer rendbeli csalás miatt elítélte a bíróság. A C-Ware a két tender keretében összesen 64,5 millió forintért végez munkát Erzsébetvárosban. Niedermüller Péter azzal védekezett, hogy a monopolhelyzet miatt nem tehettek másként.

Fotó: Mónus Márton / MTI

Hassay Zsófia, a fővárosi Fidesz képviselője, korábbi terézvárosi polgármester azonban cáfolja ezt. „Megválasztásunk után, 2010-ben már az első testületi ülésen arról döntöttünk Terézvárosban, hogy az önkormányzat saját, százszázalékos tulajdonban lévő vagyonkezelő cége végezze ezt a feladatot, s az elmúlt tíz év igazolta, hogy ez a leghatékonyabb módszer – közölte lapunkkal Hassay Zsófia. – Kilenc év alatt kétszázmillióról közel kétmilliárdra nőttek kerületünkben a parkolóbevételek, és a nálunk működtetett rendszerről még az ellenzéki Baranyi Krisztina is elismerően nyilatkozott. A rövid határidejű közbeszerzések pedig éppen a hatékonyság ellen dolgoznak.”

A fővárosi képviselő szerint elsősorban az akarat hiányzik Karácsony Gergelyből az egységes parkolási rendszer kialakításához, mert akkor túl sok konfliktust kell felvállalnia a kerületekkel. „Ez is egy irreális ígéret volt, mert a megvalósítás érdekében a helyi polgármestereknek le kellene mondaniuk a rendszer működtetéséről, és jókora bevételtől esnének el” – magyarázta Hassay. Szerinte a kerületi önkormányzatok által külön-külön megkötött parkolási szerződések évekre kész helyzetet teremtenek helyben, ami végképp ellehetetleníti az egész Budapestre kiterjedő egységesnek ígért parkolási rendszer megvalósítását.

Fürjes Balázs, Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár a Népszavának azt mondta, kéri a városvezetést, fejezze be az autósok üldözését, autóval közlekedni nem deviancia. A szeptemberi kezelhetetlen dugók kialakulásának elkerüléséhez fel kell számolni a nagy forgalmú utakon kialakított kerékpársávokat, és alaposan meg kellene gondolni a sebességkorlátozás tervezett bevezetését is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

magyarnemzet.hu

Ezen a napon vesznek végső búcsút a hős szívbeteg lánytól

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra