Létrehozva: 2019.12.09.

Friss jelentés a babaváró hitelekről

Dinamikusan bővül a hazai hitelezés, ezen belül a harmadik negyedévben a babaváró hitel vezette a növekedést a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi stabilitási jelentése szerint.

A harmadik negyedévben, vagyis az indulás utáni első három hónapban 29 ezer szerződést kötöttek, és az ügyfelek döntő többsége a maximális, 10 millió forintos összeget vette fel. Jelentős kiszorító hatása nem volt az új hitelnek, ugyanakkor hosszabb távon feltételezhető, hogy a kedvező kondíciók miatt valamelyest csökkentheti majd a lakáshitelek, illetve a személyi kölcsönök iránti keresletet.

A babaváró hitelt érdekes módon a jobb módúak vették fel jellemzően: 55 százalékban azok, akik az egy főre jutó jövedelem alapján a legfelső 20 százalékhoz tartoznak. A babaváró hitelt felvevők 47 százalékának nem volt érdemben más hitele a harmadik negyedév végén, 40 százalékuknak jelzáloghitele is volt, 7 százalékuk személyi kölcsönnel rendelkezett a babavárón felül, és mindössze 6 százalék volt, aki mind a három hiteltípussal rendelkezett.

A jövedelemarányos törlesztőrészlet-mutató (JTM) átlagosan 25 százalék a babaváró hitelek esetében, ezen belül mindössze 15 százalék azoknál, akik csak babaváróval rendelkeznek, míg a másféle hitellel is rendelkezők 68 százaléka esetében a JTM meghaladja a 30 százalékot. Ami a hitelfelhasználást illeti, a legtöbben lakáscélhoz kapcsolódóan igénylik, ugyanakkor kevéssé jellemző, hogy lakáshitel felvételekor önerőpótlásra használnák fel. A lakáscélok között első helyen a lakásvásárlás szerepel, ezt követi a lakásfelújítás-, és bővítés.

A babahitelt nyújtó bankok adatai alapján gyakori még a már meglévő, magasabb kamatozású kölcsönök kiváltására történő felhasználása, kisebb mértékben előfordult a gépjármű vásárlás finanszírozása és a befektetési célú felhasználás is, ami értelemszerűen különösen azoknak éri meg, akik már biztosan nem fognak kamatot fizetni a hitelre. Ez a hitelfelvevők harmadát-negyedét jelentette, esetükben az ügylet jelentésének hónapjában már fennállt a terhesség, vagy megszületett a gyermek a feltételként szabott időpont óta.

Részletes információk

A Babaváró támogatás igénylési időszaka: 2019. július 01-től 2022. december 31-ig.

Főbb jellemzők
• Kölcsön összege maximum 10 000 000 Ft lehet • Igényelhető maximális futamidő: 20 év • A havi törlesztő részlet maximum 50 000 Ft lehet, az állami kezességvállalási díjjal együtt, a kamattámogatási időszak alatt • A kölcsön szabad felhasználású • A kamat egy gyermek születése esetén kamatmentes lesz a teljes futamidőre, két gyermek születése esetén a tartozás 30%-a elengedésre kerül, a harmadik gyermek születése esetén a teljes fennálló tartozás elengedésre kerül • A Magyar Állam kezességet vállal, amelynek havi díja van • A kezességvállalási díj mértéke az éves fennálló tőketartozás 0,5%-a 12 hónapra leosztva • A kölcsönszerződés egyik fő feltétele, hogy az igénylő megfeleljen az igénybevételi feltételeknek, és a bank bírálati szabályai alapján hitelképesnek minősüljön Kizárólag házaspárok igényelhetik • A feleség már betöltötte a 18. életévét, de még nem töltötte be a 41. életévét • Legalább a házaspár egyik tagjának van 3 év folyamatos társadalombiztosítási jogviszonya (TB), emellett a Babaváró támogatás igénylését megelőzően 180 nap TB jogviszonnyal kell rendelkezni • Mindkét fél rendelkezik magyarországi állandó lakcímmel • Egyik félnek sincsen az állami adóhatóságnál nyilvántartott köztartozása • Büntetlen előéletű a házaspár mindkét tagja • Egyik igénylő sem szerepel negatív információval a Központi Hitelinformációs rendszerben • A hitelbírálatot a bank végzi • A bírálati idő 10 nap
A havi törlesztő részlet a kamattámogatás időszaka alatt nem haladhatja meg az 50 000 Ft-ot, az állami kezességvállalási díjjal együtt • A kölcsön a teljes futamidőre kamatmentessé válik, amennyiben a kölcsön felvételt követő 5 éven belül legalább egy gyermek születik vagy 2019. július 1. napja után született gyermeket fogadnak örökbe • A második gyermek születésekor a fennálló kölcsöntartozás 30%-át az állam támogatásként kifizeti. • A harmadik gyermek születésekor a fennálló kölcsöntartozás 100%-át az állam támogatásként kifizeti • Ha a kölcsön felvételét követő 5 éven belül nem születik egy gyermek sem, az addig igénybe vett kamattámogatást 120 napon belül vissza kell fizetni és a kölcsön piaci kamatozásúvá válik

Ez is érdekelhet

origo.hu

Először találkoztak a Házasság első látásra párjai, máris cseréltek volna

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút

POLITIK

Az oroszok újra Herszont támadják

POLITIK

A brit légierő hat vadászgépe Romániába érkezett