Létrehozva: 2021.07.26.

Kiadták a figyelmeztetést: kánikula és viharok váltják egymást szinte az egész országban

Abban nem lesz köszönet, amilyen időjárást tartogat számunkra a hét eleje. Legjobb lesz, ha erre mindenki jól felkészül.

Figyelmeztetést adtak ki a meteorológusok az országba érkező viharok miatt. Elsőfokú riasztást adtak ki zivatar tevékenység miatt. Az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti, emellett esetenként szélerősödés, jégeső is előfordulhat.

Az érintett megyék a következők: Pest, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok, Vas, Veszprém, Zala megye.

Időjárás grafikon
Fotó: OMSZ

Emellett hét megyében másodfokú riasztás van érvényben a hőség miatt. Ez azt jelenti, hogy az érintett területeken 25 fok felett alakulhat a napi középhőmérséklet.

Hétfőn erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, és ismét főleg hajnalban, valamint az esti óráktól fordulhatnak elő frissítő zivatarok, záporok. 31 és 37 fok közötti rekkenő hőség, délen már forróság várható – írja a Köpönyeg.

Kedden fátyolfelhők zavarják a forró július végi napsütést, estig nem lesz csapadék. Később estefelé északnyugatra már besodródhat zivatar. 35 fok körüli forró időnk lesz. A délnyugati szél gyakran élénkül meg.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút