Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.02.19.

Fidesz: nem üres szavakra, hanem cselekvésre van szükség a klímavédelemben

A kormánypártok üdvözlik a klímavédelmi akcióterv megindítását, és készek minden támogatást megadni a kormánynak a megvalósításhoz, mert „a teremtett környezetünk védelme mindannyiunk közös érdeke és egyben felelőssége is” – közölte Böröcz László, a Fidesz országgyűlési képviselője.

Hozzátette: bíznak abban, hogy a baloldal is támogatni fogja az akciótervet, mert „nem üres szavakra, hanem cselekvésre van szükség” a klímavédelemben.

Böröcz László közölte: a Fidesz nem fogadja el, hogy a klímavédelemre hivatkozva – brüsszeli, baloldali érvelés alapján – rezsit, illetve élelmiszerárakat emeljenek, vagy csökkentsék a Magyarországnak járó kohéziós forrásokat.

Mindenkinek tennie kell a környezet megóvásáért, de a klímavédelem árát a legnagyobb szennyező vállalatoknak és országoknak kell megfizetniük, nem pedig a magyar embereknek – mondta a képviselő.

Orbán Viktor miniszterelnöknek az Európai Néppárthoz írt memorandumát Böröcz László kérdésre válaszolva jobbító szándékú javaslatnak nevezte, amely arra vonatkozik, milyen irányban kellene elmozdulnia a pártcsaládnak, hogy Európában megkerülhetetlen erő legyen. Ehhez a Fidesz felfogása szerint a néppártnak a jobbközép irányt kellene erősítenie – jegyezte meg.

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szankcionálásáról – amelyet a hétfői plenáris ülésen lelógatott molinói miatt kapott – a fideszes politikus úgy nyilatkozott: Hadházy Ákos nyilván pontosan tudta, milyen szankciókkal járhat a „bohóckodása”. Azt pedig megdöbbentőnek nevezte, hogy az ellenzéki képviselő az ilyen akcióira gyűjt folyamatosan, ahelyett, hogy inkább jótékonysági célokra gyűjtene.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül