Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.12.18.

Fidesz: Erősen felmerül a bírói korrupció gyanúja a Szeviép-ügyben

A Fidesznek meggyőződése, hogy erősen felmerül a bírói korrupció gyanúja a Szeviép-ügyben – erről Halász János, a Fidesz frakció szóvivője beszélt szerdai sajtótájékoztatóján.

Szerző RIPOST

A kormánypárti képviselő azt mondta: sokakkal együtt megdöbbenve látták, hogy a Szegedi Törvényszék másodfokon felmentette a Szeviép-ügy vádlottjait. Sajtóhírekre utalva hozzátette: a napvilágra került információk alapján az látszik, Botka László a másodfokon döntő bírói tanács tagjait előnyökhöz jutotta a szegedi önkormányzaton keresztül és ez erősen felveti a bírói korrupció gyanúját.

Hangsúlyozta: a Szeviép az a szegedi építőipari vállalat, amelyet a Botka László vezette szegedi önkormányzat és a szocialista kormányok tömtek ki milliárdos megbízásokkal, összesen 34 milliárdos megrendelést adva a cégnek. Majd ez a Botka Lászlóhoz és a szocialistákhoz közeli cég eltüntette ezeket a milliárdokat, nem fizette ki az alvállalkozóit, és ezzel félezer kisvállalkozót tett tönkre – tette hozzá a politikus, aki szerint máig nem lehet tudni, hová tűnt a pénz.

Halász János a másodfokú bíróság ítéletet nagyon különösnek nevezte, emlékeztetve arra, hogy egy évvel ezelőtt, első fokon az ítélkező járásbíróság határozottan kimondta és bizonyítottnak látta a Szeviép-vezérek bűnösségét és összesen 16 évet szabott ki a három vádlottra a hitelezők kielégítésének meghiúsításával elkövetett különösen jelentős mértékű tényleges vagyoncsökkenést eredményező csődbűntettben.

– Most meg egy évre rá, hirtelen a másodfokú szegedi bírói tanács felmenti ugyanezeket a vádlottakat, mintha mi sem történt volna. Nagyon különös, pláne, ha a hír igaz, hogy Botkáék megrendelésekkel látták el az ügyben eljáró bírónő családi cégeit – fogalmazott.

Halász János a győri gyerekgyilkosságra vonatkozó kérdésre válaszolva úgy értékelt: a bíróság hibázott. Hiszen – tette hozzá – hogy lehet az, hogy egy ilyen erőszakos férjet, aki kalapáccsal verte a feleségét, kiengedték a börtönből, és le sem kellett ülnie az ötéves büntetését, hanem 3,5 év után szabadult.

Halász János hangsúlyozta: a férfi által elkövetett bűncselekmény 5 és 15 év között büntethető, így ha a középmértéket alkalmazza a bíróság, akkor a gyerekek ma is élnének.

A DK-s Gréczy Zsoltot ért zaklatási vádakról szóló kérdésre Halász János úgy fogalmazott: ha ezek a hírek igazak, akkor annyit tud mondani, undorító, hogy a politikus ilyen módon zaklat nőket.

Arra, hogy a kispesti polgármester Gajda Péter lemondását az őt ért korrupciós vádak miatt most már ellenzéki politikusok is követelik, Halász János úgy reagált: a Fidesz már az első hírek megjelenése után, októberben azt mondta, hogy a Gajdának el sem kellene indulnia a választáson.

– Jó reggelt kívánok az ellenzéknek! Távoznia kell Gajda Péternek a közéletből! – fogalmazott.

A Fidesz frakció szóvivőjét arról is kérdezték, mi a véleménye Nagy Ervin színész Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezetőre vonatkozó kijelentéséről. Halász János erről azt mondta: Nagy Ervint eddig a szerepeiben láthatták, ez pedig a valódi arca lehet. Szerinte a színész mindent képviselt megszólalásával, csak a kultúrát nem.

Szerző RIPOST

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra