kulcsár edina
A viselkedéskutatók szerint az emberen kívül lényegében nincs másik élőlény a Földön, amelyik rendszeres hozzányúl a saját arcához. És ezzel akár meg is fertőzi önmagát.
Tényleg megdöbbentő, milyen gyakran nyúlunk az arcunkhoz, a szánkhoz, potenciálisan mindannyiszor megfertőzve saját magunkat.
Különösen hajlamosak vagyunk megérinteni az állunkat, a száj, az orr és a szem körüli területeket. Azzal a kezünkkel, amelyik jellemzően telis-tele van vírusokkal. Sokszor észre sem vesszük, vagy a legkevésbé sem tudatosodik bennünk, hogy hozzányúlunk az arcunkhoz.
Egy 2015-ös tanulmány az orvostudományi hallgatók viselkedését elemezte Ausztráliában, többek között ebből a szempontból.
Az észak-dél-walesi egyetem járványügyi szakértői megállapították, hogy az orvosi egyetem hallgatói óránként átlagosan 23-szor érintették meg az arcukat. Pedig az orvostanhallgatóknak még inkább tisztában kell lenniük a kockázatokkal. Ők bizonyára nagyon is tudják, hogy a kezünk az egyik legnagyobb, legveszélyesebb vírushordozó. Ezért figyelmeztetnek annyiszor a járványügyi szakemberek a kézmosás fontosságára.
De miért is nyúl az ember olyan gyakran a saját arcához?
Dacher Keltner, a berkeleyi Kaliforniai Egyetem pszichológusa szerint arcunk megérintése egyfajta önmegnyugtató mechanizmus. Néhány kutatás kimutatta, hogy saját magunk megérintése nyugtatóan hat ránk, és az oxitocin hormon termelődését eredményezi, ami hozzájárulhat a nyugalom fokozódásához és a stressz csökkentéséhez. Más esetekben az arc megérintése, egyfajta tudatalatti megbizonyosodás lehet arról, hogy a pillanatnyi társadalmi helyzetnek megfelelő-e a mimikánk.
Önmagunk megérintése érzelmeink kontrollálásának egyik módja is lehet.
Csakhogy a szemünk, az orrunk és a szánk a legveszélyesebb „behatolási pontok” az emberi testen, a vírusok legkönnyebben itt juthatnak be a szervezetünkbe..
2012-ben a kutatók véletlenszerűen kiválasztott embereket figyeltek a brazil Florianopolis városban és a metrón Washington DC-ben. Megállapították, hogy a kiválasztott emberek, akik nem tudták, hogy figyelik őket, óránként 20-25-ször megérintették az arcukat, ráadásul óránként háromszor-négyszer közvetlenül az orrukhoz vagy a szájukhoz nyúltak.
Stew Shankman, a Northwestern Egyetem pszichiátere és viselkedéskutatója szerint a kényszeres arcérintés a stressz jele is lehet, ezért érdemes lenyugodnunk. Ennek járulékos előnye, hogy a stressz amúgy is rossz hatással van immunrendszerünkre, mely legyengülve eleve fogékonyabb a fertőzésekre. Vagyis a stressz csökkentésével nem csupán az önkéntelen arcérintések számát csökkenthetjük, de immunrendszerünk védekezőképességét is javíthatjuk.
De hogyan lehet erről az önkéntelen és beidegződött szokásról leszoktatni az embereket? A szakemberek szerint ez szinte lehetetlen, annyira mélyen beivódott , önkéntelen mozdulatokról van szó. Az embereknél már a magzati korban, az anyaméhben elkezdődik az arcfogdosás. Tudósok három hónapon át nyomon követtek tizenöt terhes nőt, és az ultrahangos vizsgálatok kiderítették, hogy a magzatok sokkal gyakrabban nyúlnak a bal kezükkel az arcukhoz, amikor az anyukájukat stressz gyötri.
A magzatoknál és a csecsemőknél állítólag a táplálkozásához is köze lehet annak, hogy gyakran az arcukhoz emelik a kezüket – időben be kell gyakorolniuk a kéz és az arc koordinációját, hogy éles helyzetben már gördülékenyen menjen a táplálék szájba helyezése.
Nagyon beszédes, hogy több szakember vagy politikus amikor arra próbálta felhívni a figyelmet, hogy az arcunk megfogása mennyire veszélyes, maga is többször a saját arcához ért.
Ezért nincs végső soron más jó megoldás, mint a lehető leggyakoribb, alapos kézmosás. Csak így kerülhetjük el önmagunk, mondhatni kényszeres és rendszeres megfertőzését.