Létrehozva: 2020.01.09.

Ferenc pápa üzent a Közel-Kelet népeinek

„Nem szabad félnünk! Bátornak kell lenni! Ahogyan Szent Pál tette.”

Az élet legszomorúbb, legaggasztóbb pillanataiban, a próbatételek idején nem szabad félni, bátornak kell lenni – üzente arab nyelven elmondott beszédében a Közel-Keleten élőknek idei első vatikáni audienciáján szerdán Ferenc pápa.

Az Irakból, Libanonból, Szíriából és a Közel-Keletről pápai meghallgatásra érkezett hívőket Ferenc pápa külön üdvözölte a vatikáni audienciateremben elmondott beszédében.

Nem szabad félnünk! Bátornak kell lenni! Ahogyan Szent Pál tette, mivel Isten mindig őrködik felettünk, közel áll hozzánk” – mondta a katolikus egyházfő.

Ferenc pápa áldását adta a jelen levő iraki, szíriai és libanoni zarándokokra. Megjegyezte, Isten mindig óvja őket a „gonosztól”.

Ferenc pápa beszédében Pál apostolnak a Közel-Keletről Rómába tartó útját idézte fel a Földközi-tengeren keresztül, emlékeztetve, hogy a hajótörött apostol Málta partjaira vetődött, ahol a sziget lakosai segítettek neki. „A máltaiak már akkor is rendes emberek, befogadók voltak” – mondta Ferenc pápa.

Azt kérte, a mai emberiség is fogadja be a jelenkori történelem sodrásának hajótörötteit, akik hasonlóképpen partjainkra érkeznek. „Ez ment meg a közöny és az embertelenség fagyosságától.

Forrás: MTI

Ez is érdekelhet

origo.hu

Somló - Isten itt felejtett kalapja

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?