Létrehozva: 2020.11.12.

Feldarabolta Krisztián a német üzletembert

15 évvel a rémtett után, Szerbiában kapták el a 43 éves G. Krisztiánt, aki hatmillió forintért brutálisan kivégzett egy német üzletembert. A darabolós gyilkosra most 30 év börtön várhat.

Tizenöt éven át hajszolta a montenegrói és a nemzetközi rendőrség azt a vajdasági rémet, akit egy brutális és kegyetlen mészárlásért ítéltek el 30 évre. A 43 éves G. Krisztián társával, Rade S.-el 2005 februárjában gyilkolta meg a gazdag üzletembert, Klaus D.-t. Krisztián bekopogott a férfihoz, akit ajtónyitás után egy vasrúddal fejbe vert, majd a magával vitt baltával fel is darabolt. A férfi testrészeit ezután gondosan benejlonozta, kicsónakázott a tengerre, és a vízbe szórta a maradványokat. Krisztián az üzletember hatmilliós készpénzéért, míg társa a német 105 négyzetméteres lakásáért követte el a borzalmakat. – írja a Bors.

A testrészeket azonban megtalálták, viszont 2013-ban fel is mentették a két mészárost, mivel nem volt elég bizonyíték bű­neikre. 2017-ben mégis elhagyta őket a szerencséjük, és végre megkapták méltó büntetésüket, a montenegrói fellebbviteli bíróság 30 évet rótt volna ki rájuk, ha Krisztián meg nem szökik a bevonulás előtt. A férfi azóta is rejtőzködött, de hiába kereste a szerb és a montenegrói rendőrség mellett az Interpol is, bottal üthették a ravasz gyilkos nyomát.

Most mégis megtalálták, a szerb és a montenegrói zsaruk ugyanis hosszú nyomozást követően rejtekhelyén rajta ütöttek, és végül Szerbiában őrizetbe is vették, és azonnal rács mögé dugták, hogy végre megkezdhesse sokáig odázott büntetését a podgoricai börtönben. Azt egyelőre nem tudni, hogy az eredményes, másfél évtizeden át tartó szökésért milyen „jutalomban” részesül, vélhetően ezért is elítélik majd.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Csillagjegyek, akik nem tudnak leállni: állandóan rágódnak

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Rejtett üzenetek a Katalin hercegné betegségét bejelentő videóban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat