Létrehozva: 2021.12.02.

Ezzel a 13 ingatlannal trükköztek Karácsonyék

13 budai és pesti ingatlan szerepel abban a felsorolásban, amely az Anonymus által nyilvánosságra hozott felvételen szerepel. Ezeket az ingatlanokat akarja a főváros eladni azzal a jutalékos rendszerrel, amiről a felvételeken Gansperger Gyula, Bajnai Gordon legfőbb „harcostársa” beszél ismeretlenekkel.

Az Origo utánajárt annak, hogy mit lehet tudni erről a 13 ingatlanról. Egy dolog mindenképpen közös bennük, hogy az elmúlt hetekben, hónapokban az eladásuk körül több botrány is történt. Van olyan, köztük, amelyet áron alul adtak el, van olyan, ahol korábban a fideszes vezetés parkot szeretett volna létrehozni a helyieknek, a mostani baloldali vezetés azonban lakóparknak adja el, és van olyan, amit most is árulnak.

Újabb videóval jelentkezett november 30-án Anonymus, aki ígéretéhez híven további részleteket közölt a korrupciógyanús fővárosi ingatlanügyletekről. Az álarcos alak felsorolásában konkrétan a következő ingatlanok szerepelnek: II. kerület, Kavics utca 9., II. kerület, Völgy utca 21., III. kerület Mocsárosdűlő., IV. kerület, Lőrinc utca 40-42., IV. kerület, Árpád út 114-120., V. kerület Királyi Pál utca 5-7., V. kerület Városháza utca 9-11., XII. kerület Szilassy út 3., XII. kerület Istenhegyi út 62., XIII. kerület, Fáy utca 69., XI. kerület, Tétényi út 63., XIV. kerület, Öv utca 10/a, XV. kerület Kavicsos köz 2-4.

Két ingatlant jelenleg is árulnak

A lista alapján az Origo utánanézett, hogy mi is a helyzet az érintett ingatlanokkal. Első körben kiderült, hogy két ingatlan jelenleg is eladó. Az egyik a XIV. kerületi Öv utca 10/a. Erről azt kell tudni, hogy a terület fákkal, cserjékkel benőtt, kerítetlen terület. Közművekkel nem rendelkezik. Az ingatlan környezetében lakófunkció nincs, irodai, logisztikai, kereskedelmi tevékenység található. 7 384 négyzetméternyi területen fekszik. A másik jelenleg is eladó ingatlan a XV. kerületi Kavicsos köz 2-4 szám alatt található. Az ingatlan-nyilvántartásban 91158/27 hrsz-ú, 10 186 négyzetméter területű, 5 453 négyzetméteres iskolaépület szerepel. Az ingatlanon az 1970-es években épült épület teljes homlokzata üvegfelület alumínium borítással, a nyílászárók alumíniumkeretben dupla üvegezéssel vannak ellátva. Tetőszerkezete lapostető, több helyen üvegbetétes világító tető lett beépítve, jellemzően az aulában és a sportcsarnokban. Az épület belső helyiségei és a vizes helyiségek közepes állapotúak. A telek északi oldalán lévő épületrész egyszintes, az épület déli a Kavicsos köz felé néző része 3 szinten helyezkedik el. A 3 szintes épületrészben tantermek, aula, tágas folyosók, az 1 szintes épületrészben tornaterem, az intézményt kiszolgáló konyha, étkező, kazánhelyiség és kiszolgáló helyiségek találhatók. Tehát a mostani adatok szerint a két fentebb bemutatott ingatlan eladó hivatalosan. A fővárosi vagyonkezelő honlapján azonban azt nem közlik, hogy ezek mennyibe kerülnek. A pontos ár megismeréséhez a honlapon szereplő e-mail címre kell írni.

Mi a helyzet az Anonymus által említett többi ingatlannal?

A II. kerületben két ingatlan szerepelt a felvételen. A Kavics utca 9., és Völgy utca 21-es szám alatt lévő ingatlan. A tervezett eladással kapcsolatban megkerestük az önkormányzatot, amint válaszolnak cikkünket frissítjük. Anonymus felvételének a megjelenését követően Gór Csaba, az érintett választókerület fideszes elnöke azt írta a közösségi oldalán, hogy a hangfelvétel szerint feltételezhetően áruba bocsátott ingatlanok listáján több II. és III. kerületi cím is szerepel: a Kavics utcai és a Völgy utcai ingatlan mellett a Mocsárosdűlő is ott van a listán.
Felszólítom Karácsony Gergelyt, hagyja abba Budapest értékeinek elherdálását! Tordai Bence pedig álljon ki végre a budaiak érdekeiért és állítsa meg az ingatlanok eladását!

Régóta zajlik a botrány a Mocsárosdűlő körül

A felvételen tehát szóba került a Mocsárosdűlő is. Ez a III. kerületben található. Már idén tavasszal napvilágot látott több fővárosi elképzelés a területtel kapcsolatban. Az akkori tervek alapján is látható volt, hogy a Karácsony Gergely által bejelentett 650 ezer négyzetméter védelem alá helyezésből, a vasúthoz közelebb eső sarokban egy 268 ezer négyzetméteres részt szándékosan kihagytak. Ezt a területet tehát már a kezdetekben kivették a lehatárolásból, és azóta is minden erre irányuló javaslatot, észrevételt azzal hárítanak, hogy nem része a tervezési területnek, nem része a Mocsárosdűlőnek – olvasható az obudaihírek összefoglalójában. Tavasszal, amikor kikerültek a főváros tervei, a kerület volt polgármestere, Bús Balázs karolta fel a Mocsáros témáját. Egyelőre úgy tűnik, hogy a Karácsony Gergely-féle baloldali városvezetés, valamint a momentumos polgármester látszatra visszavonult az ügyben. Viszont egy, a Mandiner birtokába jutott e-mail alapján az újpesti telek eladási kísérletében érdekelt lehetett Berki Zsolt is. „Szia Zsolti! Küldöm az ingatlan leírását„ – olvasható a személyes hangvételű levélben, amelyet a Barts J. Balázs-vezette Budapest Főváros Vagyonkezelő [BFVK] Zrt. munkatársa küldött 2021. október 25-én az Anonymus által kiszivárogtatott felvételeken több alkalommal említett, a fővárosban jelenleg működő jutalékos rendszer állítólagos frontemberének. Az ügyben megszólalt Wintermantel Zsolt, a térség választókerületének fideszes elnöke is. Azt írta, két évvel ezelőtt a helyi Fidesz javaslatára az újpesti képviselőtestület egyhangúan döntött arról, hogy az egykori uszoda telke helyén közpark létesüljön.
Kiderült, hogy ennek a döntésnek nem szerzett érvényt Déri Tibor polgármester, így a Főváros eladásra hirdette meg a telket. Az újpestiek jogos tiltakozásának hatására egyelőre felfüggesztették a telek értékesítési folyamatát.

Elképesztő hazugságspirálba került Karácsony Gergely

Az V. kerületben a Városháza épülete került rá a listára. Karácsony Gergely főpolgármester azt követően, hogy az első cikk megjelent a Városháza eladásáról azt nyilatkozta, hogy ez egy álhír. Később azonban kiderült, hogy a Berki Zsolt vezette, kétes háttérrel bíró Northern Rock Kft. a Beák és Társa Ingatlanközvetítő Kft.-vel kötött megbízási szerződést az eladásra. Barts J. Balázs, a fővárosi vagyonkezelő vezetője eladási terveket emlegetett az egyik felvételen, megnevezve a Városháza értékesíteni kívánt részének hektárban megadott területét. A vezérigazgató mások mellett Gansperger Gyula és Berki Zsolt társaságában befektetőkkel egyeztetett, az erről készült felvételt Anonymus juttatta el több szerkesztőséghez Petíciót indított annak érdekében, hogy a területen megakadályozza a lakópark építésének a lehetőségét. Bús Balázs az akkori nyilatkozataiban elmondta, hogy a terület egészére még az ő idejében rendeltek el változtatási tilalmat, de az új tervek fényében nem garantált a Mocsáros zöld jövője. A legújabb hangfelvételek bizonyítják, hogy Búsnak igaza lett. A petíciót akkor pár héten belül közel 2000 ember írta alá, amit már sem Szabó Tímea, sem a fővárosi, sem az óbudai önkormányzat nem hagyhatott volna figyelmen kívül. A lakók érdekeinek védelmében Bús Balázsék az önkormányzat legutóbbi testületi ülésén benyújtottak egy határozati javaslatot a Kiss László-féle baloldali vezetésnek, amely az Aranyhegyi út mentén lévő 268 ezer m2 beépítésre szánt fejlesztési területet Z Kp., azaz zöld (közpark) terület besorolásba vonta volna, megakadályozva minden jövőbeni építkezést a Mocsárosdűlőn. A Gyurcsány-párti polgármester válaszából annyit sikerült kihámozni, hogy eszük ágában sincs a kérdéssel foglalkozni és levették a napirendről a javaslatot.

Privatizációs manőverek Újpesten

Újpesten a Lőrinc utca 40-42., és az Árpád út 114-120 -as címen szereplő ingatlan hangzott el a felvételen. Az utóbbival kapcsolatban azt lehet tudni, hogy itt (az egykori Újpesti Gyógyfürdő és Uszoda telke) eredetileg a helyi Fidesz kezdeményezésére (a kerületi baloldali képviselőkkel egyetértésében) parkot alakítottak volna ki. A szeptember 1-i Fővárosi Közgyűlésen viszont már egy olyan előterjesztést fogadtak el, amelyben az szerepel: a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei részére nyújtott 1,5 milliárd forintos, a főváros által biztosított kölcsön visszafizetése részben az Árpád út 114-120 szám alatt található terület vételárából történne. A fővárosi javaslatot megszavazta Déri Tibor momentumos kerületi polgármester, így szembement az újpesti testület másfél évvel korábbi határozatával. Egyelőre úgy tűnik, hogy a Karácsony Gergely-féle baloldali városvezetés, valamint a momentumos polgármester látszatra visszavonult az ügyben. Viszont egy, a Mandiner birtokába jutott e-mail alapján az újpesti telek eladási kísérletében érdekelt lehetett Berki Zsolt is. „Szia Zsolti! Küldöm az ingatlan leírását” – olvasható a személyes hangvételű levélben, amelyet a Barts J. Balázs-vezette Budapest Főváros Vagyonkezelő [BFVK] Zrt. munkatársa küldött 2021. október 25-én az Anonymus által kiszivárogtatott felvételeken több alkalommal említett, a fővárosban jelenleg működő jutalékos rendszer állítólagos frontemberének. Az ügyben megszólalt Wintermantel Zsolt, a térség választókerületének fideszes elnöke is. Azt írta, két évvel ezelőtt a helyi Fidesz javaslatára az újpesti képviselőtestület egyhangúan döntött arról, hogy az egykori uszoda telke helyén közpark létesüljön.
Kiderült, hogy ennek a döntésnek nem szerzett érvényt Déri Tibor polgármester, így a Főváros eladásra hirdette meg a telket. Az újpestiek jogos tiltakozásának hatására egyelőre felfüggesztették a telek értékesítési folyamatát.

Elképesztő hazugságspirálba került Karácsony Gergely

Az V. kerületben a Városháza épülete került rá a listára. Karácsony Gergely főpolgármester azt követően, hogy az első cikk megjelent a Városháza eladásáról azt nyilatkozta, hogy ez egy álhír. Később azonban kiderült, hogy a Berki Zsolt vezette, kétes háttérrel bíró Northern Rock Kft. a Beák és Társa Ingatlanközvetítő Kft.-vel kötött megbízási szerződést az eladásra. Barts J. Balázs, a fővárosi vagyonkezelő vezetője eladási terveket emlegetett az egyik felvételen, megnevezve a Városháza értékesíteni kívánt részének hektárban megadott területét. A vezérigazgató mások mellett Gansperger Gyula és Berki Zsolt társaságában befektetőkkel egyeztetett, az erről készült felvételt Anonymus juttatta el több szerkesztőséghez. Egy ugyancsak nyilvánosságra került hanganyagon Gansperger a Városháza tervezett eladásával összefüggésben ismertette azt a jutalékos rendszert, amelyen keresztül korrupciós eljárással már több fővárosi ingatlant is értékesítettek fű alatt. Egy másik felvételen Bajnai azt ecsetelte, hogy a városvezetésnek is tetsző tervek szerint egy kisebb irodaszárnyba költöztetnék az önkormányzatot. A volt kormányfő is beszélt a jutalékos rendszerről. Karácsony az elmúlt hetekben az üggyel kapcsolatban soha nem látott hazugságspirálba került.

Újbudai machinációk

A XI. kerületben a Tétényi út 63. eladása kapcsán robbant ki botrány. A DK-s polgármester, László Imre írt ki pályázatot erre a területre. A helyiek tiltakozása ellenére egy kilencemeletes toronyházat akarnak építeni. Az épületben irodákat bérlő vállalkozók ugyanakkor az ellehetetlenítéstől, az alkalmazottaik munkanélkülivé válásától, valamint a ráfordításaik elvesztése miatt aggódnak, hiszen együttesen sok százmillió forintot költöttek el az elmúlt időszakban az általuk használt belső terek felújítására. Szerintük itt lenne az ideje, hogy a lerobbant külső részeket is felújítsák, például abból az évi mintegy 200 millió forintból, amit bérleti díjként beszed tőlük a főváros. Heteken át azzal hitegette az érintetteket László Imre újbudai DK-s polgármester, hogy az épület, illetve a telek 80 százalékban a fővárosé, 20 százalékban a kerületé, aztán kiderült, hogy a városközpont épülete teljes egészében a fővárosé, míg a mellette lévő, negyedakkora telek, amelyen egy gyorsétterem áll, teljes egészében a kerületé. Tehát az eladás és az abból remélt 2 milliárd forint teljesen Karácsony Gergelyék üzlete, azonban – a felelősséget megosztva, magukról lerázva – bevonták a XI. kerületet, László Imre pedig valamilyen okból nyitott erre, és mellébeszéléssel próbálta elterelni a figyelmet a lényegről. Annál is valószínűbb ez a forgatókönyv, mivel a Kelenföld Városközpont már a Városháza eladása körül duzzadó, korrupciós jutalékokról és közbeszerzések manipulálásáról szóló botrányban is felmerült, mint afféle eladási teszt - összegzett a PestiSrácok.hu.

Németh Zsolt: Azonnal állítsák le a pályázatot!

Az ügyben megszólalt Németh Zsolt, fideszes országgyűlési képviselő is. A Városháza-gate néven ismertté vált fővárosi ingatlanpanama többszörösen is érinti Dél-Budát. Először egy XXII. kerületi ingatlan eladásáról derült ki, hogy „biztosra mentek„ a pályázók, majd pedig nyilvánosságra került Anonymus hangfelvételek alapján most a XI. kerület két ingatlanjáról derült ki, hogy hasonló módon akarják értékesíteni – értékelt a képviselő. Németh felszólította László Imre polgármestert és a kerületet vezető többi párt képviselőjét, hogy azonnal vonják meg támogatásukat a Kelenföldi Városközpont értékesítési pályázatától.

Már korábban eladták ezt az ingatlant

A XII. kerületből két ingatlan szerepelt az Anonymus listáján. Az Istenhegyi út 62-es számúról az derült ki, hogy azt a Nagy-Verecke Property Kft. vette meg bruttó 256,5 és millió forintért. Nem sokkal azután, hogy 2020. október 16-án a cég neve került a tulajdoni lapra, több mint a vételár duplájáért kezdték el árulni az ingatlant. A Magyar Kétfarkú Kutyapárt szúrta ki, hogy idén januárban a telket 1,5 millió euróért akarták továbbértékesíteni, ami akkori árfolyamon mintegy 540 millió forintot tett ki. Hogy végül elkelt-e az ingatlan, illetve, hogy mennyit fizettek érte, azt nem tudni, ugyanis Magyarországon a magánszereplők közti ingatlaneladások szerződései nem nyilvánosak. A XIII. kerületi Fáy utca 69-es számú ingatlan is felmerült a felvételen, de ott jelenleg már újépítésű házak állnak, tehát ezt a telket már korábban értékesíthetette a főváros.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Csillagjegyek, akik nem tudnak leállni: állandóan rágódnak

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Rejtett üzenetek a Katalin hercegné betegségét bejelentő videóban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat