Létrehozva: 2017.08.29.

Ez lesz a sorsa a négyévessel végző kutyának

A város elsõ embere jelentette be, mi vár arra az ebre, amelyik megölt egy négyéves fiút Máramarosszigeten.

Egy kisfiú torkának ugrott egy staffordshire terrier kutya Erdélyben. A gyermek a dédszüleinél nyaralt, és azért hagyták egyedül – csupán néhány percre – a harci ebbel, mert nem hitték, hogy baj lehet. Egy nappal korábban ugyanis még nyugodtan játszottak egymással a kertben. A kutya viszont a következő alkalommal megtámadta és megölte a gyermeket. A szomszédok hiába hívták a mentőket, már nem tudtak segíteni rajta.

A város polgármestere közölte, a kutyát biztosan elaltatják. Gazdája elmenekült az eset után, azóta is szökésben van. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt.

Mit mond a magyar jog és a hazai statisztika?
A magyar jogszabályok szerint, ha a kutya nyolc napon belüli sérülést okoz, közigazgatási bírságot kaphat a gazda, és szabálysértési eljárás indulhat ellene. Ám ha az eb például leharapja valaki ujját, három év börtönnel, életveszélyes sérülés esetén akár öt év szabadságvesztéssel is büntethető az állattartó.
A hazai statisztikák szerint évente csaknem ötezer veszélyes kutyaharapást regisztrálnak Magyarországon. Ezekből négy halálos kimenetelű. Lesújtó adat, hogy a legtöbb támadást hat évesnél fiatalabb gyermekek szenvedik el. Sokan egyébként jobban félnek a kisebb kutyáktól, mint a harci ebektől. A statisztika őket igazolja: a kutyaviadalokról ismert fajták csupán az esetek egy-két százalékában felelősek a támadásokért. Ennek magyarázata, hogy ezeket a jószágokat betanításuk során arra is kiképzik, hogy soha ne támadjanak emberre.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

A társadalom jelentős része visszafejlődött azzá, ami a modernitás előtt volt

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Meglepő eredmény a húsvéti kalácsteszten: a Lidl és a Penny terméke is versenyzett

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút

POLITIK

Az oroszok újra Herszont támadják

POLITIK

A brit légierő hat vadászgépe Romániába érkezett