Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.12.01.

Európai mintává vált a rezsicsökkentés

Az Európában tomboló energiaválságban már 19 uniós tagállam döntött úgy, hogy a magyar rezsicsökkentés mintáját részben vagy egészben követve megpróbálja leszorítani a lakossági energiaárakat. Bebizonyosodott, hogy a brüsszeli bürokraták és a magyar baloldal nyomásgyakorlása ellenére helyes döntés volt az alacsony rezsiárak melletti következetes kiállás – derül ki a Fidesz-KDNP EP-képviselőcsoportjának közleményéből.

A Bruegel Intézet összesítése szerint 2021 őszén 19 ország, azaz az Európai Unió tagállamainak csaknem háromnegyede, javasolt vagy léptetett életbe a lakossági energiaárak letörését célzó intézkedéseket. A magyar rezsicsökkentéshez hasonlító hatósági árszabást hét országban – többek között Franciaországban és Spanyolországban – vezettek be. Kijelenthető, hogy a magyar kormány 2013 óta következetesen folytatott rezsicsökkentési politikája általánosan követett példává vált Európában. Beigazolódott, hogy a rezsicsökkentés a legjobb eszköz az emberek megvédésére a piaci áringadozásoktól. A közlemény emlékeztet rá, hogy ezzel szemben a magyar baloldal ellenzi az olcsó, megfizethető lakossági energiát: miniszterelnökjelöltjük, Márki-Zay Péter a rezsicsökkentést népbutításnak, az intézkedést támogató választókat „sötétben tartott, trágyával etetett gombáknak„ tartja, míg a momentumos Donáth Anna nemrég az energiaszegénység korát helyezte kilátásba. „A baloldal álláspontja és kijelentései elfogadhatatlanok. A magyarok csak a Fidesz-KDNP-re számíthatnak az alacsony energiaárakért folytatott küzdelemben” – zárul a Fidesz-KDNP EP-képviselőinek közleménye. Hihetetlen nagy energiaválság feszíti Európát és ezt szeretnék Magyarországra is „behúzni” Márki-Zay Péterék, hiszen a „hihetetlen magas rezsiszámláktól” kizárólag a rezsicsökkentés védte meg a magyar családokat – mondta a Fidesz alelnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Németh Szilárd hangsúlyozta: a baloldal miniszterelnök-jelöltjének a rezsicsökkentést bíráló szavai beleilleszkednek abba a sorba, „amit már megszokhattunk”, példaként említette erre „Bangónénak a patkányozását”. A kormánypárti politikus kifejtette, a baloldali miniszterelnök-jelölt úgy szeretné hitelessé tenni a mondandóját, hogy elkezdi gyalázni, gúnyolni, pocskondiázni azokat, akik nem értenek vele egyet, vagyis a magyarok nagy többségét.
Szerintem ez megengedhetetlen – jelentette ki Németh Szilárd, hozzátéve: Márki-Zay Péter a gúnyolódáson túl valójában „veretesen beismerte”, hogy miniszterelnökké választása esetén a „teljes rezsicsökkentést úgy, ahogy van eltörölné”.
Kiemelte, a baloldal 2002-ben azt ígérte, hogy nem lesz gázáremelés, majd mégis tizenötször megemelte a gáz és a villany árát, aminek eredményeként előbbi háromszorosára, utóbbi kétszeresére drágult. A baloldal mindenben szeretné teljesíteni a brüsszeli elvárásokat, egy olyan energiaunió létrehozását, amelyben az árakat a piac szabályozza – mondta Németh Szilárd.
„Jól látható, hogy ennek mi a következménye Németországban, Ausztriában, ahol idiótábbnál idiótább filmeket forgatnak arról, hogy mit kell majd akkor tenni, ha nem lesz gáz, meg nem lesz villany” – fogalmazott.
Németh Szilárd szerint van egy másik következménye is annak, amit Brüsszel erőltet Európára: a gáz ára ötszörösére, a villany ára kétszeresére emelkedett egy éve alatt, valamint „egekben vannak a benzin- és a gázolajárak”. Nem véletlen az, hogy vannak országok, amelyek szintén alkalmaznák a magyar kormány nyolc éve sikeresen alkalmazott rezsipolitikáját – mondta a Fidesz alelnöke. Hangsúlyozta, ennek alapja, hogy a kormány úgy tudja megvédeni a családokat és fenntartani az energiaszolgáltatás biztonságát, hogy nem a profitot helyezi előtérbe, hanem a magyar családok érdekeit. Szólt arról is, amikor 2002-2010 között külföldi kézben voltak az energiaszolgáltatók, akkor azok azért kaptak tizenötször lehetőséget áremelésre, mert azt mondták: „a magyarok nem akarnak fizetni és ezért nekik nincs meg a megfelelő hasznuk”. Németh Szilárd aláhúzta, bár teljes képtelenségnek hallatszik, amiket a baloldal miniszterelnök-jelöltje mond, de szerinte valóban azokat a programokat támogatná, hogy „az emberek cseréljék le kis autókra a családi autójukat, vagy egyáltalán ne is járjanak autóval, tartsanak majd különböző szüneteket a szolgáltatás igénybevételével, nehogy nagyon megterheljék az egész rendszert”.
„Volt már ilyen, hadikommunizmusnak is hívták ezt annak idején” – mondta a Fidesz alelnöke.
Németh Szilárd kitért arra is, a főpolgármester „már lebukott” a Városháza-ügyben, miután először „bujkált, majd magyarázkodott, összevissza beszélt”, mindent megtett, hogy „terelje a figyelmet erről a hihetetlen korrupciós botrányról, ami átlengi az ő vezetése alatt az egész Városházát”. Elmondta, biztosan nem tud majd megfelelően működni a Városháza-ügy feltárására létrehozott fővárosi vizsgálóbizottság, mert a testület a főpolgármester javaslatára nem hallgathatja meg Bajnai Gordon volt miniszterelnököt.
„Jól látható, hogy mindent el akarnak takarni”, de „világos mindenki előtt, hogy mi zajlik a Városházán” – mondta.
Kiemelte, „itt előre lejátszott ügyek vannak, ezekért mindenféle jutalék jár az embereknek, hol 10 százalék, hol 20 százalék” és ugyanebben a rendszerben szerettek volna túladni a Városházán, „ha úgy tetszik a munkahelyükön”. Ez teljesen megdöbbentő, de nem újdonság, hiszen 2010 előtt „Demszkyék és Gyurcsányék ugyanezt csinálták: emlékszünk még a Posta-székház-botrányra, a MÁV-székház-botrányra” – mondta Németh Szilárd. Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje legutóbbi videójában már megpróbálta finomítani a jobboldali szavazókra tett sértő megjegyzéseit, és a Fidesz rezsicsökkentését nevezte hatalmas átverésnek.
Folytatódik az elmúlt időkben oly népszerű hagyományőrzés a baloldalon. A jobboldali szavazók voltak már birkák, patkányok és lámpavasra valók is, most szellemes hasonlattal gombákhoz hasonlította őket a baloldal miniszterelnök-jelöltje. Amint azt megírtuk, Dömötör Csaba államtitkár a múlt pénteken megosztott egy videót, amelyben Márki-Zay Péter, a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje arról beszél, hogy azok a választók, akik támogatják a rezsicsökkentést, és ellenzik a migrációt, olyanok, mint a sötétben tartott, trágyával etetett gombák. „Ezek szerint a patkányozás és a lámpavasazás után még mindig tudnak súlyosabbat mondani. Csak lefelé” – fogalmazott akkor Dömötör. „A Fidesz-féle rezsicsökkentés hatalmas átverés.” Ezt már a közösségi oldalára feltöltött legutóbbi videójában mondta Márki-Zay Péter, amelyben kifogásolta, hogy a Fidesz csak húszszázalékos rezsicsökkentést tett lehetővé, holott állítása szerint ennél több is belefért volna. Éles váltás ez, hiszen nemrég még a rezsicsökkentés alternatívájaként azt javasolta: „Lehet rezsit csökkenteni, hogyne lehetne: kevesebb vizet kell használni, kevesebb áramot kell használni, kevesebb gázt kell használni. Át kell térni megújulókra. Persze, lehet rezsit csökkenteni: le kell szigetelni a házakat.” A baloldal jelöltjének természetesen a benzinár befagyasztásáról is hasonló véleménye van. Arról, hogy miért érzi Márki-Zay szükségesnek a lakosság érdekei elé helyezni a multinacionális vállalatokét, a Századvég Intézet jogi szakérője, ifj. Lomnici Zoltán az Origónak adott nyilatkozatában a Brüsszelnek való megfelelési kényszert tette felelőssé. „Ezek a kijelentések persze megmutatják azt is, milyen lesújtó véleménnyel van az átlagszavazóról a baloldal miniszterelnök-jelöltje” – jegyezte meg a szakértő. A legnagyobb problémának viszont azt nevezte, hogy külföldi tapasztalatai miatt Márki-Zay Péter láthatóan elszakadt a magyar valóságtól. Ennek eredményeképpen fordulhatott elő az, hogy ilyen embertelen, a realitásoktól távol álló politikai megoldásokat kínál fel az embereknek. Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője rámutatott: megállás nélkül sértegetik a jobboldali szavazókat a baloldalon, rendszeresen hívják őket birkáknak, de például Lengyel László nyomorultaknak nevezte őket, Bangóné Borbély Ildikó pedig patkányoknak. „Vajon mekkora cirkuszt vágna le a globális baloldal, ha egy fideszes politikus mondana ilyet az ellenzéki szavazókra?” – vetette fel Deák.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra