POLITIK

Érthetetlen, miért szavazták le Karácsonyék a szuperkórházat

A Hír TV Magyarország élőben című műsorának vendége volt Orbán Balázs, a miniszterelnökség parlamenti államtitkára. Arról is szólt, nem értik, miért mondott nemet a főváros a szuperkórházra.
  • Szerző: M.M.

A politikus elmondta: a kormány úgy látja, hogy Budapestet nem lehet fejleszteni a fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok támogatása nélkül, a kormány pedig eláll a fejlesztésektől, ha azt látja, hogy a főváros nem támogatja őket.

Az atlétikai vb kapcsán Orbán Balázs rámutatott: Ferencváros, Csepel és a főváros közgyűlése támogatja a beruházásokat, Karácsony Gergely azonban ellenzi őket. A kormány tudomásul vette a főváros feltételeit. „Én nem látok teljesíthetetlen feltételeket ezek között” – fogalmazott Orbán Balázs.

Az államtitkár azt mondta: szomorúan veszik tudomásul és nem értik, miért mondott nemet a főváros a szuperkórházra. „Arról volt szó a kampányban, hogy stadionstop lesz és az egészségügyre szeretnének többet költeni, most meg pont fordítva áll a dolog” – mutatott rá a politikus. A kormány nem számított arra, hogy a Fővárosi Közgyűlés leszavazza majd a szuperkórház építését.

Azt ugyanakkor visszautasította Orbán Balázs, hogy a kormány túl engedékeny” lenne Budapesttel. „Számunkra a budapestiek érdeke az első” – fogalmazott. A kormány továbbra is az együttműködésben érdekelt, mert erős Budapest nélkül nem lehet erős Magyarországot építeni, és csak azt várják el, hogy a lakosok érdekében hozzanak döntéseket a helyi vezetők. A helyi vezetések teljesítményéről az embereknek kell majd döntést hozniuk, mert ez a demokrácia – magyarázta Orbán Balázs.

Az Európai Parlamentben a magyar országgyűlési szabályok ellen rendezett demonstrációval kapcsolatban az államtitkár elmondta: nincs új a nap alatt, a megszokott bevándorláspárti politikusok tüntetnek. „Minden munkahelyen rendnek kell lennie” – fogalmazott Orbán Balázs. A parlament is munkahely, ahová a választópolgárok küldik a képviselőket, és ott komoly munka folyik, de a szirénázás, kiabálás és egyéb rendbontások azt mutatják, hogy a rendbontók nem veszik komolyan a helyet és a munkájukat. Ezért arányos, de hatékony szankciókra van szükség. Senkinek sem érdeke, hogy a magyar parlament úgy nézzen ki, mint bármelyik banánköztársaságnak a parlamentje” – húzta alá a politikus.