Létrehozva: 2020.03.17.

Érkeznek a „földközeli” értékelések a koronavírus hatásáról

Már 15 ezernél is több cég válaszolt a koronavírus gazdaságra gyakorolt hatásait kutató felmérésre.

Már 15 ezernél is több cég válaszolt a koronavírus gazdaságra gyakorolt hatásait kutató felmérésre – mondta Parragh László, a felmérést készítő Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke kedden az M1-en.

Hozzátette: eddig 9 ezer választ dolgoztak fel, amelyekből azt látni hogy napról napra nagyobb az ijedtség és a félelem a cégeknél. A vállalkozások egyre inkább szembesülnek azzal, hogy a koronavírus nem kerüli ki őket – tette hozzá.

Elmondta: a felmérésből kiderült, hogy a cégek fele rendelkezik valamilyen válságtervvel, ezek jellemzően a nagy, nemzetközi vállalkozások, de a kisebb cégeknek semmilyen elképzelésük nincs munkarendbeosztásra, többletmunka elrendelésre vagy hétvégi munkavégzésre.

A távmunka működtetését nagyjából a cégek egyharmada tudja vállalni – mondta.

Hangsúlyozta: a koronavírusnak jelentős hatásai lesznek a gazdaságra. A januári és februári kínai tényadatokból az derül ki, hogy minden várakozáshoz képest nagyságrendekkel rosszabb a helyzet. Kínában úgy számoltak, hogy a beruházások 2-3 százalékkal fognak visszaesni, ehhez képest 25 százalékkal csökkentek.

Orbán Viktor miniszterelnök az MKIK Gazdasági évnyitó gazdaságpolitikai fórumán egy hete azt kérte a kamarától, hogy gyűjtse össze és április végén továbbítsa a kormánynak a gazdasági szereplők „földközeli” visszajelzéseit arról, hogy pontosan melyik ágazat milyen eszközökkel segíthető át a várható nehézségeken.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat