Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.01.14.

Ennyi millióért repkedtek magánrepülővel a jobbikosok

Nagy vihart kavart a magánrepülőn Afrikába repkedő jobbikosok botránya, időközben sok részlet is kiderült.

Legalább ötmillió forintba került a jobbikos politikusok afrikai útja – derül ki a nyilvánosan elérhető adatokból. Az összeget persze nem ők fizették, hanem egy gyanús kapcsolatokkal rendelkező, valószínűleg egy orosz kémhez köthető cég. A jobbikosok a képek alapján a luxuskategóriás Falcon 100-as gép szolgáltatásait vették igénybe, aminek bérleti díja óránként legalább 900 ezer forint.

miszerint két jobbikos politikus fényűző körülmények között, egy magánrepülőgéppel utazott Afrikába karácsonykor. Ez onnan derült ki, hogy egyikük, Samu Tamás Gergő Békés megyei képviselő Instagram-oldalán eldicsekedett a távoli utazással, és az indulást megelőző pillanatokról közzétett egy képet. A fotón az látható, amint egy pár fő szállítására alkalmas business jet kényelmes bőrfotelében ül. Irány Afrika – üzente követőinek, amiből úti célja is kiderült. Nem sokkal ezután közreadott egy másik képet is, arról a gépről, amelyikkel – Szabó Balázs újpesti képviselővel együtt – Afrikába utaztak. A botrány kirobbanása után Samu eltávolította a felvételt oldaláról, azonban A járművön jól beazonosítható a Harmony Jets felirat, amiből kiderült, hogy Samuék melyik cég szolgálatait vették igénybe a magánrepülőgép kölcsönzésekor. A máltai vállalkozás privát jetek üzemeltetésével foglalkozik, és gépeit gyakran látni lehet afrikai célállomásokon, így többek között a líbiai Bengáziban és Tripoliban is. A fotókról egyértelműen az jön át, a távoli utazás nem volt olcsó, amit a jobbikos politikusok azzal próbáltak meg menteni, hogy egy berlini székhelyű cég, az Európai Geopolitikai Elemző Központ (ECAG) finanszírozta azt. A hvg cikke szerint azonban az ECAG egy lengyel bázisú, de Olyannyira, hogy az ECAG atyja az a Mateusz Piskorski, aki a lengyel Önvédelem nevű radikális jobboldali párt politikusaként vált ismertté. A lengyel politikus 2007-ben hozta létre a szervezetet, ami „választási megfigyelőket” toborzott a Moszkva számára fontos választásokra. Piskorskit egyébként 2016-ban kémkedés vádjával letartóztatták, miután az Új Jobboldal Kongresszusa (KNP) két, határon átnyúló szabotázzsal gyanúsított korábbi aktivistájának házát átkutatták. A vád szerint 2014-ben Nyugat-Ukrajna területén „aktív intézkedésekben” vettek részt. Felmerül a kérdés: mennyibe került Szabó Balázsék rejtélyes útja a gyanús berlini cégnek? az látható, ami a cég is: az ötven főt, köztük 10 mérnököt és 15 pilótát foglalkoztató vállalkozás négy gépet kínál kölcsönzésre, három Falcon 100-ast és egy Falcon 50-est. A Falcon egy sugárhajtású magánrepülőgép-család, amit a Dassault gyárt. A francia repülőgépgyár katonai és személyszállító repülőgépek gyártására szakosodott, vannak katonai, és polgári gyártmányai. A Falcon értelemszerűen utóbbi kategóriába tartozik, több típusa is van (Falcon 10/100; Falcon 20/200; Falcon 50; Falcon 5X; Falcon 6X; Falcon 7X; Falcon 8X; Falcon 900; Falcon 2000). A fenti képeket összevetve jól látható, hogy Samuéknak a Falcon 100-ast bérelték ki az afrikai úthoz, vélhetően a hétszemélyes gépet (ahogy látható a máltai cégnél hat és nyolc fő szállítására alkalmas jármű is van a Falcon 100-asokból). A megadott paraméterekből jól látszik, a gép összesen három órát képes a légtérben tartózkodni, és maximum 912 kilométer/órával tud közlekedni. lehet része annak, aki a Falcon 100 hatszemélyes verzióját választja: Az azonban nem derül ki a Harmony oldaláról, hogy pontosan mennyiért kínálják ezt a repülőgéptípust, ehhez külön ajánlatot kell kérni. Értelemszerűen Falcon 100-ast nem csak a Harmonytól lehet bérelni, így azt, hogy a jobbikos politikusokat mennyiért utaztatták, máshonnan is meg lehet tudni. A , hogy óránként 2950 dollárért (870 250 forint) lehet kibérelni egy ilyen gépet. Ez persze csak körülbelüli összeg, hiszen ahogy az a Harmony oldalán is látható, a Falcon 100-ason belül többféle típus is létezik. Ez annak tudható be, hogy ezeknek a járműveknek a teljesítőképessége, a férőhelyek száma más és más. Így lehetséges, hogy a jobbikosok drágábban repkedtek, mint az óránkénti közel 3 ezer dollár. Mivel Szabó Balázsék célpontja a Közép-Afrikai Köztársaság volt, így a repülési idő megközelítette a három órát (ezeknél a magánrepülőgépeknél ez a maximum). Ez pedig azt jelenti, hogy a jobbikos politikusok repkedése átlagárral számolva megközelítette az ötmillió forintot. Egy odaút ugyanis nagyságrendileg 2,5 millió forint lehet, de mint Samu posztjából kiderült, visszafelé is magánrepülővel érkeztek. Jól mutatja az árakat, hogy eladásra kínálnak egy Falcon 100-ast, aminek a pilótafülkéjét 800 ezer dollárból fejlesztették.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot