Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.05.24.

Ellentmondásos és zavaros az iskolák újranyitása Franciaországban

2 héttel ezelőtt, május 11-én az általános iskolák nagy részét újranyitották Franciaországban. Azaz megpróbálták újranyitni.

A szülők jelentős része ugyanis a nyitás ellenére nem hajlandó iskolába küldeni a gyerekét, továbbra is tartanak a járványtól. Pedig a francia oktatási miniszter még politikát is próbált belevinni az iskolanyitás kérdésébe, mondván, hogy a távtanítás növeli a szociális egyenetlenséget a diákok között. Vagyis szerinte a távoktatás keretében gyorsabban haladnak a jobb módú, elektronikus eszközökkel is jobban ellátott családok gyerekei, mint a szegények. Így aztán szerinte tovább nőhet közöttük a „szociális szakadék”.

De úgy látszik ez sem hatott, a szülők hozzávetőleg fele nem engedi el a gyerekét a május 11-én újranyitott iskolákba. Franciaországban ezen a napon több mint 40 000 általános iskola megnyitásával próbálkoztak meg, felemás sikerrel.

Sajátos az is, hogy a visszatérő diákok nagy része a jobb módú családokból származik. A nehezebb anyagi körülményekkel küszködő családokból, mintha kevésbé szívesen jönnének vissza a gyerekek az iskolába. Hogy miért? A szakemberek egyelőre csak találgatnak. Vagy nagyobb még a félelem ezekben a családokban a járványtól vagy az otthon lét szabadságához hirtelen hozzászokott gyerekek bojkottálják az iskolát?

A helyzetet bonyolítja, hogy ezeknek a szegényebb családoknak a gyerekei már a korábbi távoktatásban is csak néha-néha vettek részt. Jellemzően az otthoni internetkapcsolat hiányosságaira, technikai problémákra hivatkoztak.

Bár kötelező május 11-től iskolába járatni az összes általános iskolás gyerekeket, a hatóságok ma még nem bírságolják meg azokat a szülőket akik eltűrik, hogy a gyerekek otthon maradjanak. És ez valószínűleg a tanév végéig most már így marad. Vagyis a hátralévő hetekben már csak félgőzzel üzemelnek a francia általános iskolák. Ami sokak szerint akár kapóra is jöhet a tanároknak, hiszen ketté kellett szedni az osztályokat. A távolságtartás miatt egy teremben legfeljebb tizenöt diákot szabad leültetni.

Mi a helyzet az európai iskolákban? A dán gyerekek már április 12-én visszatértek az alig egy hónapig üresen álló osztálytermekbe, miután az ország, elsőként Európában feloldotta az oktatásra és a köznevelésre vonatkozó korlátozásokat. Kinyitottak az óvodák és a bölcsődék is. Az iskolában két méteres távolságot kell tartani az osztályteremben a tanulók padjai között, így a nagyobb létszámú osztályokat ketté kellett választani. Több szülő petícióban folyamatosan ellenzi az iskolák újbóli megnyitását. Az „Az én gyermekem nem tengerimalac” nevet viselő tiltakozó közleményt napok alatt 18 000 szülő írta alá. Az egyik iskola igazgatója azt mondta, hogy „nagyon sok gyermeket nem engedtek el az iskolába, hiába kezdődött el újra az oktatás.” Becslések szerint a diákok közel 40 százaléka marad otthon azóta is. Izraelben május 3-ától, Hollandiában, Ausztriában, Csehországban, Franciaországban, Svájcban, Belgiumban és Horvátországban május közepétől nyitottak újra az iskolák. Ausztriában május 4-én mentek először iskolába a végzős osztályok tanulói, két héttel később az általános iskolások, a középiskolások és a speciális iskolák tanulói is visszaültek az iskolapadokba; a többiek pedig június 3-tól vehetnek részt az iskolai oktatásban. Az oktatás szigorú óvintézkedések mellett folytatódik; ezért az iskolai osztályok tanulói nem lehetnek jelen egyszerre a tanórákon. Az osztály egyik fele hétfőtől péntekig, másik fele csütörtökön és pénteken vesz részt az iskolai oktatásban; a következő héten a csoportok cserélnek egymással. Énekórát és testnevelés órát nem tartanak, és a diákok nem írnak iskolai dolgozatot sem. A rendhagyó működésre tekintettel nem kell leadni tanév végéig a teljes tananyagot. Az oktatási minisztérium azt javasolja, hogy amerikai mintára hozzanak létre „nyári iskolákat”, azoknak a tanulóknak, akik lemaradnak a tananyagban.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül