Létrehozva: 2020.08.03.

Elképesztő ütemben nő a migránsok aránya a német társadalomban

A német statisztikai hivatal jelentése szerint Németország lakosságának már 26 százaléka bevándorló, vagy bevándorló hátterű, és az arány évről évre növekszik. Ijesztően nő az úgynevezett láncmigráció.

Míg egyre több külföldi költözik be az országba, addig a németek közül többen hagyják el az országot, mint amennyien visszatérnek. 2016 és 2018 között 295 ezer némettel több emigrált Németországból, mint ahányan hazatértek.

Németország már régóta bevándorlási célország, amit az is mutat, hogy a németek több, mint negyede is migrációs háttérrel rendelkezik vagy legalább az egyik szülője német állampolgárság nélkül született.

A Német Szövetségi Statisztikai Iroda (Destatis) néhány napja publikált felmérése szerint 2019-ben a német lakosság pontosan 26 százalékát bevándorló, vagy migrációs hátterű személyek tették ki. A hivatal arra is rámutat, hogy a jelenleg az országban élő, ebbe a kategóriába sorolható 21,2 millió személy 2,1 százalékkal több, mint a 2018-ban regisztrált 20,8 millió, tehát a német lakosság migrációs háttérrel rendelkező része, mára az ország összlakosságának mintegy negyedét teszi ki és folyamatosan növekszik. A tanulmány szerint továbbá, a migrációs hátterű lakosság 22 százaléka érkezett olyan közel-keleti országokból, mint Szíria, Afganisztán és Irak. A „migrációs hátterű” lakos fogalmát a hivatal úgy definiálja, hogy olyan személy, akinek legalább egy szülője nem német születésű. Arra is rámutatnak, hogy a leggyakoribb bevándorlási ok az országba a családegyesítéssel történik, amit „láncmigrációnak” is hívnak, mely lényege, hogy a család egy tagja munkát vállal az országban, majd áthozza a családját is, ha megvetette a lábát az országban. Ezen esetek az összes bevándorlási kérelem 48 százalékát teszi ki.

A migránsok aránya egyre nagyobb minél fiatalabb korosztályokról van szó. A Szövetségi Népességkutatási Intézet egy kutatása arra jutott, hogy a világon nincs még egy ország, amelyiknek ilyen hosszan ilyen alacsony lett volna a születési rátája, számszerűen ez kevesebb mint másfél gyereket jelent 1975-től 2015-ig, amikor is enyhe növekedés indult. De ez is a bevándorlásnak köszönhető, ugyanis a 788 ezer gyerek közül, akik 2018-ban születettek (ami 2600-zal több, mint amennyien 2017-ben) 683 ezren német állampolgárként látták meg a napvilágot, 105 ezren viszont nem. Az utóbbiak száma egy év alatt nagyjából megduplázódott.

Ma Németországban jelenleg egyetlen nagyváros van, ahol a lakosság többsége már nem német szülőktől származik. Ez Frankfurt. A Majna-parti városban a lakosság 53 százaléka számít migrációs hátterűnek vagy külföldinek.A migrációs hátterű emberek nagy része már Németországban született, és az anyanyelvük is legtöbbször már a német.

A nyugatnémet területek egyértelműen népszerűbbek: a migrációs hátterűek és külföldiek több, mint kilencvenöt százaléka nyugatnémet tartományokban vagy Berlinben él.

Frankfurt mellett sok helyütt már megközelítik az 50 százalékot a migránsok: Nürnbergben, Stuttgartban, Münchenben és Düsseldorfban a lakosság több, mint negyven százaléka migrációs hátterű vagy külföldi. Offenbachban, amely csak pár kilométerre fekszik Frankfurttól: ebben a hagyományosan ipari városban hatvan százalék felett van a bevándorló szülőktől származók vagy a külföldiek aránya.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút