Létrehozva: 2019.11.28.

Elképesztő a lapítás Gothár-ügyben

A színházban történteket egy éven át szándékosan eltitkolták – jelentette ki a Fidesz-frakció szóvivője.

Elérkezett az ideje, hogy személyi következményei legyenek Gothár Péter rendező szexuális zaklatási ügyének – mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője csütörtöki debreceni sajtótájékoztatóján. Felidézte: több mint egy hete robbant ki a budapesti Katona József Színházat érintő szexuális zaklatási botrány.

Hozzátette: már nem csak az tudott, hogy Gothár Péter rendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója a szexuális zaklató, hanem – miután maguk az érintettek vallották be – az is egyértelműen kiderült, hogy a színházban történteket egy éven át szándékosan eltitkolták.

Nagyon úgy tűnik, hogy védeni akarták a szexuális zaklatót. Attól tartunk, hogy nemcsak a színházban, hanem a Színház- és Filmművészeti Egyetemen is titkolózhatnak” – fogalmazott Halász János, aki szerint az ügyben nem Gothár Péter az egyetlen felelős, a „vezetőknek is felelniük kell”.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezért osztogatja el a vagyonát az egykori Nagy Ő, Jákob Zoltán

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

hirtv.hu

Nem akárki vett röplabdapályát a Balassi Bálint Gimnázium tanulóinak

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

travelo.hu

Jó hír! A 2024-es szezontól ingyenes lesz a SHO BEACH, a Kopaszi-gát strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Újabb orosz támadások Ukrajnában

POLITIK

Be akarják tiltani a dohányzást a britek

POLITIK

Meloni Tunéziában küzd az illegális migráció ellen

POLITIK

Brüsszelben félnek a nemzetállamoktól